JULES VERNE: NYOLCVAN NAP ALATT A FÖLD KÖRÜL

JULES VERNE

NYOLCVAN NAP ALATT
A FÖLD KÖRÜL

FORDÍTOTTA
CSATLÓS JÁNOS

TARTALOM

ELSŐ FEJEZET
Egy megállapodásról, melynek értelmében Phileas Fogg
és Passepartout kölcsönösen gazdává, illetve inassá fogadja egymást

1872-ben a Saville Row 7. szám alatt (Burlington Gardens) - e házban halt meg 1814-ben Sheridan - Phileas Fogg esq.,^[1] a londoni Reform Club tagja lakott, aki, bár nyilvánvalóan minden igyekezetével azon fáradozott, hogy semmivel ne irányítsa magára a közfigyelmet, mégis a klub egyik legkülönösebb és legfigyelemreméltóbb tagja volt.

Az egyik legnagyobb és legdicsőbb angol szónok utóda lett tehát ez a rejtélyes Phileas Fogg, akiről senki nem tudott semmit, legföljebb azt, hogy igen derék ember, és az angol felsőbb körök egyik férfiszépsége.

Byronhoz szokták hasonlítani, legalábbis arcra, mert lába kifogástalanul ép volt - csakhogy ez a Byron-arc bajuszt viselt; szenvtelen Byron-fő: egy ezredévig is dacol az öregedéssel.

Angolnak angol volt, az bizonyos, de hogy londoni-e, az már kevésbé. Soha nem látták sem a tőzsdén, sem az Angol Bankban, sem a City más kifizetőhelyén. London dokkjaiba és kikötőibe sosem futott be hajó, melynek gazdája ő lett volna. Fogg úr egyetlen intéző bizottság névsorában sem szerepelt. Nevét nem ismerték sem ügyvédi körökben, sem a Temple-ben, sem Lincoln's-innben, sem Gray's-innben. Nem folytatott ügyvédi tevékenységet sem a főszámvevőszéki bíróságon, sem a királyi, sem a pénzügyi bíróságon, sem az egyházi törvényszéken. Sem ipari vállalkozó, sem üzletember, sem kereskedő, sem földbirtokos nem volt. Nem volt tagja sem az Angol Királyi Akadémiának, sem a Londoni Akadémiának, sem a Jogi Akadémiának, sem az Ő Kegyes Felségének közvetlen támogatását élvező Egyesült Művészeti és Tudományos Akadémiának. Egyszóval nem tartozott semmiféle egyesülethez, bár ezek ugyancsak burjánzanak Anglia fővárosában, kezdve a Szájharmonikaegyesülettől egészen az Entomológiai Egyesületig, mely elsősorban az ártalmas rovarok pusztításának célját tűzte zászlajára.

Phileas Fogg a Reform Club tagja volt, semmi más.

Aki csodálná, hogy kerülhetett ez a titokzatos gentleman e tekintélyes társaság tagjai közé, az érje be annyival, hogy a Baring testvérek ajánlására, akiknél korlátlan hitele volt. Ez egymagában kezeskedik "szolidságáról", melyet annak köszönhetett, hogy csekkjeit rendszeresen látra ^[2] fizették, a folytonosan "követel" egyenleget mutató folyószámlája terhére.

Szóval gazdag volt Phileas Fogg? Kétségkívül. De a legjobban értesültek sem tudták, hogyan szerezte vagyonát, Mister Fogghoz fordulni pedig e kérdéssel igazán a legkevésbé sem lett volna ildomos. Elég annyi, hogy nem volt pazarló, de nem is fukarkodott; ahol nemes, hasznos vagy nagylelkű célt kellett támogatni, ő mindig megtette a magáét, csendben, sőt névtelenül.

Így hát nála kevésbé közlékeny természetű gentlemant talán még sosem hordott hátán a föld. A lehető legkevesebbet beszélt, és ez a hallgatagság még titokzatosabbnak mutatta. Pedig életmódjában nem volt semmi titokzatos, de éppen mivel szinte matematikai pontossággal csinálta mindig ugyanazt, az emberek képzelete kielégületlen maradt, és szeretett volna a külszín mögé hatolni.

Utazgatott valaha? Igen valószínű, mert a világ térképe, mondhatni, a kisujjában volt. Egész különleges módon ismerte földünk legtávolibb zegzugait is. Amikor eltűnt vagy eltévedt utazókról beszélgettek a klubban, ő nagy ritkán közbeszólt, és röviden, világosan és szűkszavúan a helyes irányba terelte a társalgást; leszögezte, mi a tényekhez legközelebb álló valószínűség, és szavait mintha egy hatodik érzék diktálta volna: az események mindig őt igazolták. Úgy látszott, minden földet bejárt - legalábbis képzeletben.

Egy mindenesetre bizonyos: Phileas Fogg hosszú évek óta nem mozdult ki Londonból. Azok a szerencsések, akik valamivel közelebbről ismerhették, azt állították, hogy még nem akadt emberfia, aki valaha másutt látta volna, mint a lakásától a klubhoz vezető egyenes úton: ezen sétált végig naponta. Két szórakozása volt: újságot olvasott és whistezett. Ezen a természetének annyira megfelelő, csendes kártyajátékon gyakran nyert, nyeresége azonban sosem vándorolt erszényébe, hanem jótékonysági alapját növelte tetemes összegekkel. Különben meg kell jegyezni, hogy Mister Foggot nyilván a játék és nem a nyereség érdekelte. A játékot harcnak tekintette, küzdelemnek valamilyen nehézség ellen, de mozgolódás, helyváltoztatás, fáradság nélküli küzdelemnek - s ez igen jól vágott természetéhez.

Senki sem tudott róla, hogy Phileas Foggnak felesége vagy gyermeke volna - s ez megesik a legrendesebb emberrel is -; sem rokona vagy barátja - ami, valljuk be, már szinte ritkaság. Phileas Fogg egyedül élt a Saville Row-i házban; senki nem lépte át a küszöbét. Házi tűzhelye soha nem került szóba. Beérte egyetlen inas szolgálatával. Percnyi pontossággal, kiszabott időben a klubban ebédelt, vacsorázott, mindig ugyanabban a teremben, ugyanegy asztalnál; nem kínálta meg klubtársait, nem invitált meg asztalához idegent, csak aludni járt haza, pontban éjfélkor, és soha nem vette igénybe a Reform Club tagjainak rendelkezésére álló kényelmes vendégszobákat. Huszonnégy órából tízet otthonában töltött, alvással, öltözködéssel. Ha sétálni akart, csakis a klub előcsarnokának intarziás parkettján sétált, kimért léptekkel, vagy a körfolyosón, a kékkel üvegezett kupola alatt, mely húsz jón vörös márványoszlopra támaszkodik. Ebédje, vacsorája a klub konyhájából, éléstárából, készleteiből, halastavából, tejgazdaságából került ki; ezek látták el asztalát ízes falatokkal. A klub fekete frakkos, nesztelen járású, méltóságteljes inasai szolgálták ki; különleges porcelán edényekben, csodálatos damaszt asztalneműn: sherryjét, fahéjjal, fodormentával és cimettel ^[3] kevert bordeaux-i vagy portói borát a klub kristálypoharaiból itta - ezeket a kristálypoharakat kizárólag a klub részére gyártották -; és végül, italainak kellő hűtéséről a klub jégverme gondoskodott; a jeget méregdrágán szerezték be az amerikai Nagytavakról. Ha azt, aki így él, különcnek nevezzük, meg kell hagyni, nem is olyan utolsó dolog a különcködés!

A Saville Row-i ház nem volt fényűző, de lakójának minden kényelmet biztosított. A ház rendben tartása egyébként, tekintettel a házigazda megállapodott életmódjára, igen kevés munkát adott. E téren azonban Phileas Fogg rendkívüli pontosságot, rendszerességet kívánt egyetlen inasától. Épp a mai napon, október 2-án bocsátotta el alkalmazottját, James Forstert, mert nagy bűnt követett el: nyolcvannégy Fahrenheit helyett nyolcvanhat fokra melegítette borotválkozóvizét. A házigazda most éppen a régi inas utódát várta, akinek tizenegy és fél tizenkettő között kellett jelentkeznie.

Phileas Fogg feszesen ült a karosszékben, két lábát összeszorította, mintha katonai dísszemlén volna, két kezét térdén nyugtatta, törzse egyenes volt, és emelt fővel figyelte az óra mutatóját - a bonyolult műszer az órákon, perceken és másodperceken kívül a napot, a hónapot és az évet is mutatta. Fél tizenkettőre járt; Mr. Fogg, mindennapos szokása szerint, pontban fél tizenkettőkor szokta elhagyni otthonát, hogy a Reform Clubba induljon.

Ebben a pillanatban kopogtattak a kis szalon ajtaján; jelenleg itt üldögélt Phileas Fogg.

James Forster jelent meg, az elbocsátott inas.

- Az új inas - jelentette.

Egy harminc év körüli fiatalember lépett be és köszönt.

- Ön, ugye, francia, és a neve John? - kérdezte tőle Phileas Fogg.

- Engedelmével, uram, a nevem Jean - felelt a jövevény -, Jean Passepartout vagy Talpraesett János; velem született tehetségem van arra, hogy mindig kivágjam magam: így ragadt rám ez a név. Azt hiszem, uram, rendes ember vagyok, de őszintén megmondom, elég sok mesterséget próbáltam. Voltam vándorénekes, cirkuszi műlovar, Léotard sem csinált különb halálugrást a lovon; voltam kötéltáncos, mint Blondin; aztán, hogy közhasznúbbá tegyem tehetségemet, felcsaptam tornatanárnak, és végül őrmesterként fejeztem be Párizsban, a tűzoltóságnál. Egy-két igen nevezetes tűzvész is szerepel előéletemben. Öt éve azonban elhagytam Franciaországot, és most, a családi élet örömeire vágyva, szobainas vagyok Angliában. Mivel épp mostanában állás nélkül maradtam, és megtudtam, hogy Phileas Fogg úr a legrendszeresebb és legotthonülőbb ember az Egyesült Királyságban, abban a reményben kopogtattam be uraságodhoz, hogy itt nyugodalmas életre találok, s még azt is elfeledhetem, hogy valaha Passepartout volt a nevem...

- Engem a Passepartout név nem zavar - válaszolt a gentleman. - Ismerőseim már beajánlották; jó információim vannak önről. Ismeri feltételeimet?

- Ismerem, uram.

- Helyes. Önnél most hány óra van?

- Tizenegy óra huszonkettő - felelte Passepartout, s egy óriási ezüstórát halászott elő feneketlen mellényzsebéből.

- Késik - szólt Mr. Fogg.

- Bocsásson meg, uram, ez lehetetlen.

- Négy percet késik. Lényegtelen. Fontos, hogy tudjuk az eltérést. Tehát e perctől, vagyis 1872. október 2-án, szerdán délelőtt tizenegy óra huszonkilenc perctől fogva ön nálam szolgálatban van.

Azzal Phileas Fogg felkelt, bal kezébe vette, majd gépiesen fejére tette kalapját, és szó nélkül távozott.

Passepartout hallotta, amint az utcai bejáró becsapódik: új gazdája lépett ki rajta; aztán még egyszer becsapódik: ezúttal elődje, James Forster távozott.

Passepartout egyedül maradt a Saville Row-i házban.

MÁSODIK FEJEZET
Passepartout megbizonyosodik róla,
hogy álmai ezúttal valóra váltak

"Szavamra mondom - gondolta magában Passepartout, aki még nem heverte ki az első pillanatok meglepetését -, elevenség dolgában új gazdám bízvást vetekszik Tussaud mama társulatával!"

Jegyezzük meg itt, hogy Tussaud mama "társulata" megszólalásig élethű viaszfigurákból áll; magyarán szólva panoptikum; Londonban igen szép számú közönség látogatja.

Phileas Fogg csupán néhány pillanatig volt szeme előtt, de Passepartout ezalatt gondosan és éppoly gyorsan szemügyre vette leendő gazdáját. A ház ura negyvenéves lehetett, arca szép és nemes metszésű, termete magas, még enyhe pocakja sem rútította el, haja és pofaszakálla szőke, homloka sima, szeme sarkában még nem mutatkoztak szarkalábak, arcbőre inkább halvány, mint vérmes, fogazata remek. A legnagyobb mértékben meglehetett benne az a tulajdonság, melyet a fiziognómusok "tevékeny nyugalom"-nak neveznek: közös jellemvonása mindazoknak, akik mellőzik a sok hűhót, de annál tevékenyebbek. Szenvtelen nyugalmán, tekintetének tisztaságán, soha meg nem rebbenő szempilláján meglátszott, hogy az a fajta jól sikerült típusa a hidegvérű angolnak, amilyenre gyakran bukkan az ember az Egyesült Királyságban; Angelica Kauffmann ecsetje csodálatosan örökítette meg kissé akadémikus külsejüket. Ha életmódjának különféle megnyilvánulásait tekintjük, meg kell állapítanunk, hogy ez az úriember minden ízében kiegyensúlyozott, rendíthetetlenül szilárd egyéniség volt; oly sikerült példány, mint egy Leroy- vagy Earnshaw-kronométer.

Igen, Phileas Fogg maga volt a megtestesült pontosság, s ez "kezének-lábának kifejezésén" is meglátszott, mert, akárcsak az állatoknál, a végtagok az embernél is a szenvedélyek megnyilatkozásának szervei.

Phileas Fogg az a fajta matematikailag pontos ember volt, aki soha nem siet, de mindig készen áll, és gazdaságosan beosztja minden lépését, minden mozdulatát. Soha nem lépett többet a kelleténél, mindig a legrövidebb úton járt. Nem merengett, a mennyezetre függesztve tekintetét. Kezét sem mozdította fölöslegesen. Senki nem látta felhevülten, megzavarodva. Senki a világon nem volt nála kényelmesebb, mégis mindig időben érkezett. Mindazonáltal az is érthető, hogy egyedül és úgyszólván teljesen társadalmi kapcsolatok nélkül élt. Tudta, hogy az életben a súrlódások elkerülhetetlenek, de mivel a súrlódás késedelmet okoz, ő nem "súrlódott" senkivel.

Jean viszont, a mi Passepartout-nk, ez a Párizsba valósi igazi párizsi, mióta Angliában lakott, és Londonban inaskodott - ennek öt éve már -, hiába keresett olyan gazdát, aki mellett megállapodhatott volna.

Passepartout-ban semmi nem volt a Frontinek vagy Mascarille-ok ^[4] jelleméből, akik sunyi módon folyvást szimatolnak, szemrebbenés nélkül, könyörtelenül bonyolítják ügyleteiket, és alapjában véve pimasz csibészek. Nem. Passepartout rendes fickó volt; arca megnyerő; ínyeskedésre, csókra mindig kész ajka egy kissé duzzadt; magatartása nyájas és szolgálatkész; jóságos, kerek képét látva bárki szívesen barátságába fogadhatta volna. Szeme kék volt, színe egészséges, arca oly telt, hogy önmaga könnyen végigpillanthatott ábrázatának domborulatain, mellkasa széles, dereka inas, izmai duzzadók, herkulesi erejét ifjúkori tornamutatványai bámulatosan kifejlesztették. Barna üstöke meglehetősen rakoncátlan volt. Az ókor szobrászaival ellentétben, akik tizennyolcféleképpen alakították Minerva hajzatát, Passepartout csak egy módszert alkalmazott: három rántás a bontófésűvel - azzal kész a szépítkezés.

Hogyan fér majd össze barátunk mozgékony jelleme új gazdája természetével - arról e percben nyilatkozni, enyhén szólva, vakmerőség volna. Gazdája minden tekintetben pontos inast keresett; ilyen lesz-e Passepartout? Majd megmutatja a gyakorlat. Mint már tudjuk, ifjúsága meglehetősen kalandos volt, s ezek után nyugalomra áhítozott. Azért jött Angliába szerencsét próbálni, mert igen sok jót hallott az angol módszerességről és a gentlemanek közmondásos hidegvéréről. Mindeddig azonban nem nagyon kedvezett neki a sors. Sehol sem bírt gyökeret verni. Tíz házat végigpróbált. Valamennyiben szeszélyes, kiszámíthatatlan, kalandos vagy utazni vágyó gazdára akadt; ebből pedig Passepartout-nak már elege volt. Legutóbbi gazdája, az ifjú Lord Longsferry, parlamenti képviselő, gyakran tért haza a rendőrök hátán, miután éjszakáit a Hay-Market "oysters-room"-jaiban ^[5] töltötte. Passepartout, aki mindennél többre tartotta, ha gazdája tiszteletre méltó, bátorkodott udvariasan szóvá tenni a történteket, azonban nem talált tetszésre, és - csomagolt. Eközben értesült róla, hogy Phileas Fogg esq. inast keres. Információkat gyűjtött a gentlemanről. Álmában sem találhatott volna különbet ennél a férfiúnál, aki olyan módszeresen él, nem éjszakázik, nem utazik, s egyetlen napot sem tölt házon kívül. Jelentkezett, és fel is vették - már tudjuk, hogyan.

Passepartout tehát - az óra éppen elütötte a fél tizenkettőt - egyedül maradt a Saville Row-i házban. Azonnal hozzáfogott a helyszíni szemléhez. Tetszett neki a tiszta, rendben tartott, józan, puritán, jól berendezett ház: itt könnyű lesz a dolga. Úgy nézett rá, mint egy szép csigaházra, csakhogy ezt a csigaházat gázzal fűtötték és világították: itt fényt, meleget egyaránt a szénhidrogén szolgáltatott. Passepartout könnyűszerrel megtalálta a saját szobáját a második emeleten. Tetszett neki. Villanycsengők, hallócsövek kötötték össze a földszinttel és az első emelettel. A kandalló párkányán villamos ingaóra jelezte az időt, összhangban Phileas Fogg hálószobájának ingaórájával; a két szerkezet ugyanabban a pillanatban ugyanazt a másodpercet mutatta.

"Ez kell nekem!" - gondolta magában Passepartout.

Az ingaóra felett egy feljegyzést pillantott meg a szobájában: rajta a szolgálat napirendje. Phileas Fogg szabályszerűen reggel nyolckor kelt, és fél tizenkettőkor távozott ebédelni a Reform Clubba; az aprólékos házirend e két időpont között az alábbiak szerint intézkedett; nyolc óra huszonhárom perc: tea és pirítós kenyér felszolgálása; kilenc óra harminchét: meleg víz a borotválkozáshoz; kilenc óra negyven: fésülködés stb. Azután délelőtt tizenegy óra harminc perctől éjfélig - ekkor tért nyugovóra a rendszerető gentleman - mindenre volt feljegyzés, utasítás, szabály. Passepartout örömmel elmélkedett a napirenden, és máris eszébe véste különféle cikkelyeit.

A háziúr ruhatárán meglátszott a gazdagság és a szakértelem. Valamennyi nadrágon, kabáton, mellényen sorszám függött; ugyanaz a szám szerepelt egy listán, mely az évszaknak megfelelően feltüntette, melyik ruhát mely napon kell hordani. Épp ilyen "menetrendjük" volt a cipőknek is.

Egyszóval a Saville Row-i házban - mely a dicső, de korhely Sheridan idején a bohémség szentélye lehetett - most minden jómódra, kényelmes életre vallott. Könyvtár sehol, könyvek sehol; de miért is? Hiszen a Reform Clubban Mr. Foggnak két könyvtár állott rendelkezésére, az egyik szépirodalmi, a másik jogi-politikai. A hálószobában közepes nagyságú páncélszekrény állt; tűztől, betöréstől biztosan védte szerkezete. Fegyvernek, vadászatra, hadakozásra szolgáló szerszámnak nyoma sem volt a házban. Minden a legbékésebb foglalatosságokra vallott.

Passepartout tüzetesen szemügyre vette a lakást, széles ábrázatára mosoly terült, majd kezét dörzsölve, vidáman ismét így morfondírozott:

"Ez kell nekem! Remek! Ez a Mr. Fogg épp nekem való. Házias, rendszerető. Pontos, akár egy gépezet. Nos, én szívesen szolgálok egy ilyen gépezetet!"

HARMADIK FEJEZET
Egy beszélgetésről, mely Phileas Foggnak sokba kerülhet

Phileas Fogg fél tizenkettőkor lépett ki Saville Row-i házából, és miután jobb lábát ötszázhetvenötször bal lába elé, illetve bal lábát ötszázhetvenhatszor jobb lába elé helyezte, megérkezett a Reform Club hatalmas pall-malli épületébe, melynek felépítése kereken hárommillióba került.

Phileas Fogg azonnal az ebédlőbe ment, melynek kilenc ablaka szép kertre néz; a fák koronáját már bearanyozta az ősz. Itt elfoglalta szokott helyét; az asztal terítve várta. Előétel, elsőrendű "reading sauce"-szal ^[6] ízesített főtt hal, mushroom-mal ^[7] fűszerezett, vörösre sült roastbeaf ^[8], rebarbarával, zöld ribizlivel készült lepény, egy darab chester sajt - ebből állt az ebédje; az egészet néhány csésze kitűnő teával öblítette le; a teakeveréket külön a Reform Club részére szállították.

A gentleman tizenkettő negyvenhétkor felkelt az asztaltól, és a fényűzően berendezett nagyszalon felé indult, melynek falait festmények díszítették, gazdagon aranyozott keretben. Itt egy inas átnyújtotta neki a Times egy felvágatlan példányát; Phileas Fogg mesteri ügyességgel látott hozzá az újság szétbontásának fáradságos feladatához; látszott, hogy nagy gyakorlata van ebben a nehéz mutatványban. A lap olvasása három óra negyvenöt percig foglalta le Phileas Foggot, azután áttért a Standardre; ezzel töltötte idejét vacsoráig. Második étkezése ugyanúgy zajlott le, mint az ebédje; most azonban "royal british sauce" is gazdagította az étlapot.

Húsz perccel hat óra előtt a gentleman ismét megjelent a nagyszalonban, és a Morning Chronicle olvasásába merült. Fél órával később szállingózni kezdtek a Reform Club többi tagjai, és elhelyezkedtek a kandalló körül, melyben kőszéntűz lobogott. Phileas Fogg szokott társasága volt; mind szenvedélyes whistező, akárcsak ő: Andrew Stuart mérnök, John Sullivan és Samuel Fallentin bankár, Thomas Flanagan sörgyáros, Gauthier Ralph, az Angol Bank egyik igazgatója - gazdag és tekintélyes személyiség valamennyi, még itt a klubban is, az ipar és a pénzügy legnagyobb nevei között.

- Nos, Ralph - kérdezte Thomas Flanagan -, van-e újabb hír a bankrablásról?

- Azt hiszem - válaszolta Andrew Stuart -, a bank sirathatja a pénzét.

- Éppen ellenkezőleg - szólt közbe Gauthier Ralph -, véleményem szerint hamarosan lefüleljük a tettest. Igen tapasztalt rendőrügynököket küldtünk szét Amerika és Európa kikötőibe; akár partra száll éppen, akár hajóra, nem lesz könnyű dolga az uraságnak, ha szökni akar.

- Tehát megvan a tolvaj személyleírása? - kérdezte Andrew Stuart.

- Igazság szerint - válaszolt komolyan Gauthier Ralph - az illető nem is tolvaj.

- Hogyne volna tolvaj az, aki ötvenötezer fontot (1 375 000 frank) vitt el bankjegyekben?!

- Pedig nem az - erősítette meg Gauthier Ralph.

- Talán bizony gyáros? - jegyezte meg John Sullivan.

- A Morning Chronicle szerint gentleman.

A közbeszóló Phileas Fogg volt, most dugta elő fejét a körülötte tornyosuló papírhegyek közül. Egyben köszöntötte kollégáit; azok visszaköszöntek.

A szóban forgó eseményt szenvedélyesen tárgyalták az Egyesült Királyság különféle hírlapjai; három nappal azelőtt történt, szeptember 29-én. Valaki elemelt az Angol Bank főpénztárosának asztalkájáról egy köteg bankjegyet; egész vagyon volt: ötvenötezer font.

Azoknak, akik nem értették, hogyan lophatott el valaki oly könnyen ekkora összeget, Gauthier Ralph igazgató kurtán mindössze annyit felelt, hogy a lopás pillanatában a pénztárosnak dolga volt; éppen egy három shilling hat pennys bevételt jegyzett be; s végül is senki sem szakadhat százfelé.

Könnyebben megértjük a dolgot, ha megjegyezzük, hogy a Bank of England, ez a bámulatra méltó intézmény nyilván igen kényes ügyfeleinek méltóságára. Őrség, lakat, rács itt ismeretlen. Arany, ezüst, bankjegyek, mindez szabadon hozzáférhető, és úgyszólván szabad prédája lehet bárkinek. Végül is senki tisztességét nem lehet kétségbe vonni. Sőt valakitől, aki az angol szokásokat kitűnően ismeri, ezt a történetet hallottam: a bank egyik termében járt, és szeretett volna közelebbről szemügyre venni egy 3,5-4 kilós aranyrudat, mely a pénztáros asztalán hevert; felvette, megnézte, továbbadta a szomszédjának, az ismét továbbadta, az aranyrúd kézről kézre járt, egy homályos folyosó végén eltűnt, és csupán fél óra múlva foglalta el helyét az asztalon: a pénztáros közben fel sem pillantott munkájából.

Szeptember 29-én nem egészen így esett a dolog. A bankjegyköteg nem tért vissza, és amikor a remek toronyóra elütötte az ötöt a "drawing-office"^[9] fölött, a hivatali idő végét jelezve, az Angol Bank már csak egyet tehetett: veszteséglistára írhatta az ötvenötezer fontot.

Beismerték hát a lopást annak rendje és módja szerint, és válogatott, rendkívül ügyes detektíveket küldtek szét a főbb kikötőkbe: Liverpoolba, Glasgow-ba, Le Havre-ba, Szuezba, New Yorkba stb. Siker esetén kétezer font (ötvenezer frank) jutalmat és a visszaszerzett összeg öt százalékát ígérték nekik. A nyomozás azonnal megkezdődött; amíg az eredményről nem értesültek, a detektíveknek egy feladatuk volt: gondosan szemmel tartani a kikötőbe érkező vagy onnan induló utasokat.

Ezúttal, amint a Morning Chronicle is kiemelte, valóban jogos volt a feltevés, hogy a tettest angliai tolvajkörökben nem ismerik. Szeptember 29-én egy jól öltözött, jó modorú, elegáns gentleman volt látható a tett színhelyén; fel-alá járkált a kifizető pénztárnál. A nyomozás elég pontos személyleírást állított össze a gentlemanről; ezt azonnal közölték az Egyesült Királyság és a kontinens valamennyi detektívjével. Néhány logikus fő - köztük Gauthier Ralph - indokoltnak látta a reményt, hogy a tolvaj szökése nem járhat sikerrel.

Érthető, hogy egész Angliában és Londonban szinte másról sem beszéltek. Szenvedélyes viták közepette foglaltak állást a londoni rendőrség sikerének vagy kudarcának valószínűsége mellett. Nem csoda hát, ha a Reform Club tagjai ugyanerről a kérdésről beszélgetnek, már csak annál is inkább, mert jelen van köztük az Angol Bank egyik igazgatója.

A tiszteletre méltó Gauthier Ralph csöppet sem látta kétségesnek a nyomozás eredményét; az volt a véleménye, hogy a kitűzött jutalom erősen ösztönzi majd a detektívek buzgalmát és leleményét. Kollégája, Andrew Stuart már korántsem volt ilyen bizakodó. A vita tehát folytatódott az urak között, miközben ott ültek a whist-asztalnál: Stuart Flanagan előtt, Fallentin Phileas Fogg előtt. Játék közben nem beszéltek, de a robberek ^[10] között mindannyiszor meg-megújult a társalgás.

- Fenntartom - szólt Andrew Stuart -, hogy az esélyek a tolvaj oldalán vannak, aki valószínűleg ügyes ember!

- Ugyan már! - válaszolta Ralph. - Nincs olyan ország, ahol búvóhelyet találhat.

- Nono!

- Ön szerint hova mehetne?

- Nem tudom - válaszolt Andrew Stuart -, de azért elég nagy a világ.

- Csak nagy volt... - szólt közbe csendesen Phileas Fogg. - Ön a bankár, uram - tette hozzá azután, és átnyújtotta a kártyát Thomas Flanagannek.

A robber alatt szünetelt a vita. Andrew Stuart azonban csakhamar folytatta, ilyenformán:

- Hogyhogy csak volt? Talán összezsugorodott a föld?!

- Úgy van! - felelte Gauthier Ralph. - Csatlakozom Mr. Fogg véleményéhez. Ma már tizedannyi idő alatt körülutazhatjuk, mint száz éve: tehát a föld összezsugorodott. Ezért is folytatható gyorsabban a nyomozás ebben az ügyben.

- És ugyanezért szökhet meg gyorsabban a tolvaj!

- Ön a játékos, Stuart úr! - szólt Phileas Fogg.

Stuart azonban tovább tamáskodott, és a parti végén így folytatta:

- Való igaz, Ralph úr: ön igen mulatságosan fogalmazta meg, hogy a föld összezsugorodott! Tehát mivel mostanság bárki körülutazhatja három hónap alatt...

- Mindössze nyolcvan nap alatt - szakította félbe Phileas Fogg.

- Valóban nyolcvan nap alatt, uraim - szólt bele John Sullivan -, mióta a Great-Indian Peninsular Railway ^[11] vonalán megnyílt a Rothal-Allahabad szakasz; nézzék meg különben a Morning Chronicle kimutatását:

London-Szuez, Mont Cenis-n és Brindisin át, vasút és gőzhajó 7 nap
Szuez-Bombay, gőzhajó 13 nap
Bombay-Calcutta, vasút 3 nap
Calcutta-Hongkong (Kína), gőzhajó 13 nap
Hongkong-Jokohama (Japán), gőzhajó 6 nap
Jokohama-San Francisco, gőzhajó 22 nap
San Francisco-New York, vasút 7 nap
New York-London, gőzhajó és vasút 9 nap
Összesen 80 nap

- Úgy van, nyolcvan nap - kiáltott fel Andrew Stuart, és figyelmetlenségből magasabb lapot akart ütni alacsonyabb lapjával -, de csak ha nem számítjuk a rossz időt, az ellenszelet, hajótörést, vonatkisiklást stb.

- Akkor is, ha számítjuk - válaszolt Phileas Fogg a játék mellől, mert a vita most már a whistre sem volt tekintettel.

- Akkor is, ha a hinduk vagy indiánok felszedik a síneket! - kiáltott fel Andrew Stuart. - Ha megállítják a vonatot, kifosztják a vagonokat, megskalpolják az utasokat!

- Akkor is - válaszolt Phileas Fogg, és szétterítette lapját. - Két erős adu!

Andrew Stuartra került az osztás; fölvette a kártyát, és így szólt:

- Elméletben igaza van, Fogg úr, de gyakorlatban...

- Gyakorlatban is, Stuart úr.

- Szeretném látni!

- Csak öntől függ. Vágjunk neki együtt.

- Isten ments! - tiltakozott Stuart. - De szívesen fogadok négyezer fontba (100 000 frank), hogy ilyen utazás, ilyen adottságok között, lehetetlen.

- Ellenkezőleg, nagyon is lehetséges - válaszolt Mr. Fogg.

- Hát akkor tessék, fogjon hozzá!

- Vagyis: nyolcvan nap alatt a föld körül!

- Úgy van.

- Rendben.

- És mikor?

- Azonnal. Azonban figyelmeztetem, hogy a költségek önt terhelik.

- Képtelenség! - kiáltott fel Andrew Stuart, mert kezdte már kihozni sodrából partnerének makacskodása. - Tudja mit? Inkább játsszunk!

- Akkor osszon újra - válaszolt Phileas Fogg -, mert ez "renonsz".

Andrew Stuart lázasan nyúlt a kártya után, aztán hirtelen az asztalra tette.

- Rendben van, Fogg úr - jelentette ki -, fogadok négyezer fontba!...

- Kedves Stuart - szólalt meg Fallentin -, nyugodjon meg. Ezt nem gondolhatja komolyan.

- Én mindig komolyan gondolom, ha fogadok - válaszolt Andrew Stuart.

- Tartom! - szólt Mr. Fogg. Aztán így fordult kollégáihoz: - Húszezer font (500 000 frank) bankbetétem van a Baring fivéreknél. Szívesen felteszem...

- Húszezer font! - kiáltott fel John Sullivan. - Hiszen egy kiszámíthatatlan késedelem miatt elvesztheti!

- Kiszámíthatatlan! Ilyesmi nem létezik - válaszolt egyszerűen Phileas Fogg.

- De az a nyolcvannapos számítás a legrövidebb időközökön alapul!

- A legrövidebb idő is mindenre elég, ha jól felhasználjuk.

- De ha nem akar kifutni az időből, akkor matematikai pontossággal kell szinte átugrálnia vasútról gőzhajóra, gőzhajóról vasútra!

- Matematikai pontossággal ugrálok át.

- Ön tréfál!

- A fogadás komoly dolog; igazi angol ezzel nem tréfál soha - válaszolt Phileas Fogg. - Húszezer fontba fogadok bárki ellenében, hogy nyolcvan vagy ennél is kevesebb nap alatt - ha úgy tetszik, ezerkilencszázhúsz óra, vagy száztizenötezer-kétszáz perc alatt - megkerülöm a földet. Tartják a fogadást?

- Tartjuk - válaszolt rövid tanácskozás után Stuart, Fallentin, Sullivan, Flanagan és Ralph úr.

- Rendben - mondta Mr. Fogg. - A doveri vonat nyolc óra negyvenötkor indul. Azzal megyek.

- Még ma este? - kérdezte Stuart.

- Még ma este - válaszolt Phileas Fogg. - Tehát - tette hozzá, zsebnaptárjába pillantva - mivel ma szerda van, október 2-a, december 21-én este nyolc óra negyvenötre vissza kell érnem Londonba, hogy megjelenhessek ugyanitt, a Reform Club szalonjában, különben húszezer font, mely pillanatnyilag a Baring fivéreknél folyószámlámon szerepel, tény és jog szerint az önök tulajdonába megy át. Addig is csekket adok róla; tessék, uraim!

A hat érdekelt fél azonnal jegyzőkönyvet vett föl a fogadásról; valamennyien alá is írták. Phileas Foggnak szeme sem rezdült. Nem a nyereség kedvéért fogadott, annyi bizonyos, és a húszezer fontot - vagyonának felét - csak azért kötötte le, mert előre látta, hogy ha nehéz, sőt szinte lehetetlen tervét meg akarja valósítani, az talán vagyonának másik felébe kerülhet. Ellenfelei viszont korántsem voltak ily közönyösek; nem a fogadás összege miatt, hanem azért, mert a mérkőzés feltételei miatt kissé nyugtalankodott a lelkiismeretük.

Az óra hetet ütött. Felajánlották Mr. Foggnak, hogy félbeszakítják a játékot: készülődnie kell az utazásra.

- Én mindig útra kész vagyok! - válaszolta a szenvtelen gentleman, azután kiosztotta a lapot. - Kárót emeltem mondta. - Ön a játékos, Stuart úr.

NEGYEDIK FEJEZET
Passepartout-nak, Phileas Fogg inasának
leesik az álla a meglepetéstől

Hét óra huszonöt perckor, miután zsebre tette húsz guinea-t kitevő kártyanyereségét, Phileas Fogg elbúcsúzott tiszteletre méltó kollégáitól, és távozott a Reform Clubból. Hét óra ötvenkor kinyitotta háza kapuját, és belépett otthonába.

Passepartout már lelkiismeretesen áttanulmányozta beosztását, s ezért némileg meglepődve pillantott Mr. Foggra, aki vétett a pontosság törvénye ellen, és ebben a szokatlan időben tért haza. A napirend szerint a Saville Row-i ház gazdájának hazaérkezése csak pontban éjfélkor lett volna esedékes.

Phileas Fogg mindenekelőtt felment a szobájába, azután inasát szólította:

- Passepartout!

Passepartout nem felelt. A hívás nyilván nem neki szól. Ez most nem időszerű.

- Passepartout! - ismételte Mr. Fogg ugyanolyan nyugodt hangon.

Passepartout megjelent.

- Másodszor szólítottam - kezdte Mr. Fogg.

- Még nincs éjfél, uram - válaszolt Passepartout, óráját tartva kezében.

- Tudom - szólt Phileas Fogg -, nem szemrehányásképp mondom. Tíz perc múlva indulunk Dover és Calais felé.

A francia inas kerek ábrázatán valamiféle fintor jelent meg. Nem, ez nem lehet; nyilván rosszul hall.

- Uraságod elutazik? - kérdezte.

- Igen - válaszolta Phileas Fogg. - Utazást teszünk a föld körül.

Passepartout tágra meresztette a szemét, szempillája, szemöldöke szinte felfutott a homloka közepére, karja csüggedten lógott, térde megroggyant; megjelentek külsején az értetlenséggel határos elképedés összes tünetei.

- A föld körül!... - Csak ennyit tudott kinyögni.

- Nyolcvan nap alatt - válaszolt Mr. Fogg. - Tehát egy percet sem veszíthetünk.

- De a poggyász... - mondta Passepartout, és önkéntelenül jobbra-balra ingatta a fejét.

- Semmi poggyász. Egy hálózsák elég. Tegyen bele két gyapjúinget, három pár harisnyát. Saját részére ugyanannyit. Majd útközben vásárolunk. Hozza le esőköpenyemet és úti takarómat. Erős cipőt húzzon. Különben úgyis keveset vagy egyáltalában nem gyalogolunk. Induljon!

Passepartout válaszolni készült; a szavakat kereste. De nem jött ki hang a torkán. Távozott Mr. Fogg szobájából, felment a sajátjába, egy székbe roskadt, és szülőföldjének nyelvén, elég közvetlen formában ezt dünnyögte maga elé:

- Nahát! Ez már több a soknál! És én még azt hittem, hogy itt nyugton maradhatok!...

Aztán gépies mozdulatokkal csomagolni kezdett. Nyolcvan nap alatt a föld körül! Hát bolond ez az ember? Nem, nem az... Talán csak tréfál. Hát jó, elmennek Doverbe. Talán Calais-ba is. Végtére is nem olyan nagy szerencsétlenség; a derék fiú amúgy sem taposta hazája földjét már öt esztendeje. Esetleg eljutnak Párizsig. - Igazán nem is volna rossz mulatság bekukkantani egy kicsit a világ fővárosába. De ezzel aztán vége is; Fogg úr sosem tékozolta lépteit; onnan aligha mennek tovább... No persze... Viszont az is igaz, hogy bármily otthon ülő volt is a mai napig, most mégiscsak elutazik, nekivág a világnak!

Nyolc óra volt; Passepartout befejezte a csomagolást; mindkettőjük úti felszerelése benne volt a szerény külsejű hálózsákban. Még mindig zavartan távozott a szobából, gondosan becsukta az ajtót, és jelentkezett Mr. Foggnál.

Mr. Fogg készen várta. A Bradshaw's continental railway steam transit and general guide^[12] című útikalauzt szorongatta a hóna alatt: ebből meríti majd a szükséges tájékoztatást utazásához. Elvette Passepartout-tól a zsákot, s egy testes bankjegyköteget csúsztatott bele; a szép bankók a világ minden táján közkedveltségnek örvendenek.

- Nem felejtett el semmit? - kérdezte az inastól.

- Nem, uram.

- Az esőköpeny és a takaró?

- Itt van, uram.

- Rendben; fogja a zsákot.

Mr. Fogg átadta a zsákot Passepartout-nak.

- Vigyázzon rá - tette hozzá. - Húszezer font van benne.

Passepartout majdnem kiejtette kezéből a zsákot; mintha a húszezer font aranyban volna, olyan súlyosnak érezte.

A háziúr és inasa azután lejött az emeletről, és miután kiléptek a kapun, kétszer ráfordították a kulcsot.

A Saville Row végén bérkocsiállomás volt. Phileas Fogg és inasa egy cab-re ^[13] szállt, s a kocsi gyorsan haladt a Charing-Cross pályaudvar felé; ide fut be a South-Eastern Railway ^[14] hálózatának egyik elágazása.

Nyolc óra húszkor a cab megállt a pályaudvar rácsos kapuja előtt. Passepartout a földre szökkent. Gazdája ugyanígy tett, és kifizette a kocsist.

E pillanatban egy szegény koldusasszony lépett Mr. Fogghoz, alamizsnáért könyörögve, gyereket tartott a karján, mezítláb taposta az utca sarát, tépett kalap volt a fején, rajta egy szánalmas tollbokréta roncsai; ócska gönceit tépett kendő takarta.

Mr. Fogg előhúzta zsebéből a húsz guinea-t ^[15], melyet az imént nyert a klubban, a koldusasszonynak nyújtotta, és így szólt:

- Fogja, jó asszony, örvendek a találkozásnak.

S már ment is tovább.

Passepartout mintha valami nedvességet érzett volna a szeme sarkában. Gazdája nagyot nőtt a szemében.

Mr. Fogg és inasa tüstént belépett a pályaudvar nagy csarnokába. Ott Phileas Fogg kiadta Passepartout-nak a parancsot, hogy váltson két első osztályú jegyet Párizsig. Aztán, amint megfordult, megpillantotta öt Reform Club-beli kollégáját.

- Indulok, uraim - mondotta -, útlevelet is viszek magammal, s ha visszatértem, a vízumok bejegyzésén ellenőrizhetik útvonalamat.

- Kérem, Fogg úr - válaszolt udvariasan Gauthier Ralph -, ez fölösleges. Nekünk elég az ön úri becsületszava.

- Így jobbnak gondolom - mondta Mr. Fogg.

- Tehát nem felejti el, hogy visszatérésének napja... - jegyezte meg Andrew Stuart.

- Mától számítva a nyolcvanadik nap - válaszolta Mr. Fogg -, 1872. december 21-e, szombat, este nyolc óra negyvenöt perc. Viszontlátásra, uraim!

Nyolc óra negyven perckor Phileas Fogg, inasa kíséretében, helyet foglalt a kupéban. Nyolc óra negyvenötkor sípolt a mozdony, s a vonat kifutott.

Az éjszaka sötét volt. Finoman szitált az eső. Phileas Fogg behúzódott a sarokba, hallgatott. Passepartout még mindig nem ocsúdott fel kábulatából; gépiesen szorongatta a zsákot a bankjegyekkel. De alig hagyta el Sydenhamot a vonat, Passepartout kétségbeesett kiáltást hallatott.

- Mi baja? - kérdezte Mr. Fogg.

- Hát... izé... a nagy sietségben... azt sem tudtam... elfelejtettem...

- Mit?

- A szobámban lecsavarni a gázt!

- Az pedig a maga számlájára ég, fiam! - válaszolta hidegen Mr. Fogg.

ÖTÖDIK FEJEZET
Új valuta a londoni tőzsdén

Phileas Fogg, amikor Londonból elindult, aligha gyanította, milyen nagy port ver föl elutazása. A fogadás híre először a Reform Clubban terjedt el, és valósággal lázba ejtette a tiszteletre méltó klub tagjait. Azután a riporterek révén ez a láz a klubról átterjedt az újságokra, azoktól pedig elkapta a közönség egész Londonban, sőt az egész Egyesült Királyságban.

A "világ körüli út kérdését" olyan szenvedélyesen és vadul tárgyalták, vitatták, boncolgatták, mintha valamilyen új Alabama-ügy ^[16] lett volna. Az egyik tábor Phileas Fogg pártjára állt, a másik - és csakhamar ez lett az uralkodó többség - ellene foglalt állást. Egy ilyen világ körüli út - nem elméletben vagy papíron, hanem a jelenlegi közlekedési eszközökkel s igen minimális idő alatt - nemcsak lehetetlen, hanem egyenesen őrült vállalkozás!

A Times, a Standard, az Evening Star, a Morning Chronicle és más húsz, nagy példányszámban megjelenő lap Mr. Fogg-gal szemben foglalt állást. Csupán a Daily Telegraph támogatta úgy-ahogy. Phileas Foggot általában mániákusnak, őrültnek nevezték, és megrótták Reform Club-béli kollégáit, amiért belementek egy ilyen fogadásba, melyet egyáltalában fel is vetni az elmebéli fogyatékosság kétségtelen jele.

Rendkívül szenvedélyes hangú, de logikus cikkek jelentek meg a kérdésről. Mindenki tudja, milyen érdeklődés kíséri Angliában mindazt, aminek a földrajzhoz bármi köze van. Falta is minden olvasó a Phileas Fogg-ügynek szentelt hasábokat, felsőbb és alsóbb körökben egyaránt.

Az első napokban a kalandosabb természetűek - elsősorban a hölgyek - mellette voltak, főként mikor az Illustrated London News, a Reform Club irattárában őrzött fényképe nyomán, arcképét is közölte. Néhány merészebb gentleman kijelentette: "Miért ne, végtére is! Láttunk már különb dolgokat is!" Főként a Daily Telegraph olvasói beszéltek így. De hamarosan kiderült, hogy ez a lap is veszít állhatatosságából.

Október 7-én a Királyi Földrajzi Társaság Közlönyében hosszú cikk jelent meg. Minden szempontból megtárgyalta a kérdést, és bebizonyította, hogy a vállalkozás nyilvánvalóan esztelenség. A cikk szerint minden az utazó ellen van: emberi és természeti akadályok egyaránt. A terv csak akkor sikerülhet, ha az indulási és érkezési időpontok mintegy csoda folytán összevágnak; ilyesmi azonban nincs, nem is lehet. Európában, ahol viszonylag közepes hosszúságú útszakaszokról van szó, még valamennyire lehet számítani a vonatok pontos érkezésére. De a háromnapos indiai és a kétnapos észak-amerikai úton nincs pontos közlekedés; ilyen tényezőktől a probléma hibátlan megoldása nem remélhető. Sok más egyéb is Phileas Fogg ellen szól: üzemhibák, vonatkisiklások, összeütközések, kedvezőtlen időjárás, hótorlaszok stb. És vajon a téli hajóutakon nincs-e kitéve a szélviharok vagy a ködös időjárás kénye-kedvének? Olyan nagy ritkaság talán, hogy az óceánjárók, a leggyorsabbak is, két-három nap késéssel futnak be? Márpedig egyetlen késedelem, egyetlenegy elég, és az összeköttetések lánca menthetetlenül megszakad. Ha Phileas Fogg akár csak néhány órával később érkezik egy bizonyos gőzhajóhoz, kénytelen megvárni a következő hajót; s ez végérvényesen meghiúsítja utazását.

A cikk nagy feltűnést keltett. Csaknem valamennyi újság átvette, és Phileas Fogg árfolyama jelentősen esett.

A gentleman elutazása utáni első napokban jelentékeny ügyleteket kötöttek vállalkozásának esélyeire. Mindenki tudja, hogy Angliában a fogadók valóságos táborba tömörülnek; s ez a tábor sokkal értelmesebb, magasabb színvonalú, mint a szerencsejátékosoké. A fogadás benne van az angol ember vérében, így aztán nem csupán a Reform Club különböző tagjai fogadtak tetemes összegekben Phileas Foggra vagy ellene, hanem a közönség legszélesebb körei is bekapcsolódtak a mozgalomba. Phileas Foggot, akár egy versenylovat, mintegy törzskönyvbe jegyezték. Egyben tőzsdei valuta is lett; azonnal jegyezni kezdték a londoni tőzsdén. A "Phileas Fogg" állandóan forgalomban volt, névértékben vagy felárral vették-kínálták; óriási forgalmat bonyolított le. De elutazása után az ötödik napon, miután a Földrajzi Társaság Közlönye megjelent, a kínálat erősen megnövekedett. A "Phileas Fogg" zuhant. Kötegszám akartak tőle szabadulni. Először ötöt kínáltak egy ellenében, azután tízet, majd hamarosan csak húszért, ötvenért, százért fogadtak rá!

Ekkor már csak egyetlen híve maradt: Lord Albermale, egy béna öregúr. A tiszteletre méltó gentleman karosszékéhez volt szögezve, és minden pénzt megadott volna érte, ha körülutazhatja a világot, akár tíz év alatt is. Ötezer fontba (100 000 frank) fogadott Phileas Foggra. S amikor bebizonyították neki, hogy a terv éppoly ostoba, amilyen haszontalan, mindössze ennyit felelt: "Ha a dolog megvalósítható, az a helyes, ha elsőnek angol ember valósítja meg!"

Így állt tehát az ügy; Phileas Fogg tábora egyre jobban megcsappant; mindenki ellene fordult, nem is egészen alaptalanul; most már csak százötven, majd kétszáz ellenében fogadtak rá, amikor, elutazása után hét nappal, egy teljesen váratlan fordulat következtében már fabatkát sem adtak volna érte. E napon este kilenc órakor ugyanis a londoni rendőrség főkapitánya a következő táviratot kapta:

Cím: London. Feladó: Szuez

"Rowan rendőrkapitány, központi parancsnokság,
Scotland Place.

Phileas Fogg bankrabló nyomában vagyok. Kérek haladéktalanul letartóztatási parancsot Bombaybe (Angol India).

Fix detektív"

A sürgöny rögtöni hatása nem is maradt el. A tiszteletre méltó gentleman mintha sosem lett volna: a bankrabló lépett a helyébe. Gondosan megvizsgálták fényképét, mely, akárcsak kollégáié, a Reform Clubban volt letétben. Hajszálra megegyezett azzal az illetővel, akinek személyleírását a nyomozás adatai alapján közölték. Most ütött szeget mindenki fejébe, milyen rejtélyesen, magányosan élt Phileas Fogg, milyen váratlanul utazott el; nyilvánvaló, hogy világ körüli útjával, melyet egy őrült fogadással indokolt, csupán egy célja volt: tévútra vezetni az angol rendőrség embereit.

HATODIK FEJEZET
Fix detektív méltán türelmetlenkedik

A Phileas Fogg nevű egyénre vonatkozó sürgöny története a következő:

Október 9-én, szerdán délelőtt tizenegy órára várták Szuezba a Félszigeti és Keleti Társaság Mongolia nevű viharfedélzetes csavargőzösét; vízkiszorítása kétezer-nyolcszáz tonna; névlegesen ötszáz lóerős. A Mongolia menetrendszerűen közlekedett Brindisitől Bombayig, a Szuezi-csatornán keresztül. A hajóstársaság egyik leggyorsabb járata volt, és mindig többet futott be az előírásos sebességnél, ami Brindisi és Szuez között óránként 10, Szuez és Bombay között 9,53 mérföld.

A Mongolia érkezésére várva, két férfi sétálgatott a rakparton; körülöttük a bennszülöttek és külföldiek sokadalma; rengetegen özönlenek mostanában ebbe az újsütetű városba, amely nemrég poros vidéki fészek volt, most pedig, hála Ferdinand Lesseps nagy művének, nagy jövőre számíthat.

Az egyik férfi az Egyesült Királyság szuezi konzulja; a brit kormány fanyalgó prognózisai és Stephenson mérnök sötét jóslatai ellenére ^[17] naponta vonultak el szeme előtt az angol hajók, felére rövidítve a régi hajóutat, mely Angliából a Jóreménység fokát megkerülve vezetett Indiába.

A másik férfi - alacsony, sovány emberke, ideges, értelmes arc - feltűnő állhatatossággal ráncolta a szemöldökét. Hosszú szempillái mögött igen élénk szem csillogott, de értett hozzá, hogy a kellő időben leplezze villogásukat. E pillanatban némileg türelmetlennek látszott, fel-alá járt, nem volt maradása.

Fixnek hívták; több más detektív között őt is kiküldte az angol rendőrség ebbe a kikötőbe, miután kiderült, hogy az Angol Bankból ellopták az említett pénzösszeget. Fixnek az volt a feladata, hogy a leggondosabban figyelje meg valamennyi utast, aki a Szuezi-csatornát útba ejti; ha valamelyikük felkelti gyanúját, kövesse nyomon, míg meg nem kapja a letartóztatási parancsot.

Nos, Fix éppen két nappal azelőtt kapta meg a londoni rendőrkapitánytól a lopással gyanúsított egyén személyleírását. A személyleírás arra az elegáns, jól öltözött úrra vonatkozott, akit többen láttak a bank fizetőpénztáránál.

A detektívet nyilván rendkívüli módon vonzotta a siker esetére kilátásba helyezett tetemes jutalom; könnyen érthető türelmetlenséggel várta hát a Mongolia érkezését.

- Azt mondja, konzul úr, hogy most már rövidesen befut a hajó? - kérdezte szomszédjától, éppen tizedszer.

- Azt, Fix úr - válaszolta a konzul. - Tegnap jelentették érkezését Port Saidból, és a csatorna száztíz kilométerét ez a gyors masina meg sem érzi. Mint már említettem, mindig a Mongolia szokta elnyerni azt a huszonöt fontos jutalmat, melyet a kormány adományoz annak a hajónak, amelyik huszonnégy órával a kitűzött idő előtt ér célba.

- Egyenest Brindisiből jön a gőzös? - kérdezte Fix.

- Egyenest; ott vette fel az indiai teherrakományt; Brindisiből szombaton este ötkor futott ki. Tehát türelem! Minden percben itt lehet. De az ön birtokában levő személyleírás alapján igazán nem tudom, hogyan ismerheti fel az emberét, ha az a Mongolián utazik.

- Konzul úr - felelte Fix -, ez inkább megérzés, mint felismerés dolga. Ehhez szimat kell; s a szimat mintegy hatodik érzék: a hallásból, a látásból és a szaglásból tevődik össze. Jó pár efféle úriembert lefüleltem már életemben, és ha a tolvaj a hajón van, garantálom, nem fog kisiklani a kezemből!

- Szívből kívánom, Fix úr, mert az ügy egészen nagyszabású.

- Sőt nagyszerű! - válaszolt fellelkesülve a detektív. - Ötvenötezer font! Nem mindennapos ínyencfalat! Oly kevés már az igazi tolvaj! Elkorcsosultak a nagy Sheppardek utódai. Néhány shillingért hurokba dugják a nyakukat!

- Fix úr - válaszolt a konzul -, ön oly szépen beszél; legmelegebben óhajtom, hogy fáradozása sikerrel járjon; azonban meg kell állapítanom, hogy - amint jelenlegi helyzetét látom - nem lesz könnyű dolga. Nyilván tudja, hogy a rendelkezésére álló személyleírás szerint az ön tolvaja, ránézvést, kifogástalan úriember.

- Konzul úr - oktatta ki társát a detektív -, a nagy tolvajok szemre mindig úriemberek. Az, ugye, kézenfekvő, hogy akinek az arcára van írva a gazemberség, annak nincs más választása, mint hogy tisztességes marad, különben azonnal nyakon csípik? Mindig a jellemes arc az érdekes: elsősorban az ilyeneket kell szemmel tartani. Nehéz munka, nem tagadom; nem is annyira mesterség, hanem művészet.

Amint látjuk, Fix úrban volt némi hiúság.

Eközben a rakparton egyre nagyobb lett a sürgés-forgás. Különféle nemzetiségű tengerészek, kereskedők, alkuszok, hordárok, fellahok özönlöttek el a kikötőt. Szemlátomást közeledett a gőzös érkezésének ideje.

Keleti szél fújt, elég szép, de hűvös volt az idő. A sápatag napsugárban néhány minaret rajzolódott ki a város felett. Délen egy móló nyújtotta be hosszú karját a szuezi kikötőbe, mintegy kétmérföldnyire. A Vörös-tengeren több halász- és szállítóbárka ringott; némelyikük formája az ókori gályák elegáns vonalát mutatta.

Fix, amint a vegyes tömeg között sétálgatott, hivatásszerűen, gyors pillantásokkal vizsgálgatta a járókelőket.

Fél tizenegy volt.

- De hát sosem ér ide ez a hajó? - fakadt ki, amint a kikötő órájának ütését meghallotta.

- Már nem lehet messze - válaszolta a konzul.

- Mennyi időt tölt Szuezban? - kérdezte Fix.

- Négy órát. Amíg szenet vesz. Szueztól Adenig, a Vörös-tenger másik kijáratáig 1310 mérföld az út; szüksége van üzemanyagra.

- És Szuezből egyenest Bombaybe megy a hajó? - kérdezte Fix.

- Egyenest, megszakítás nélkül.

- Nos - mondta Fix -, ha a tolvaj ezt az utat és ezt a hajót választotta, biztosan az a terve, hogy Szuezban partra száll, és innen más úton az ázsiai holland vagy francia birtokokra megy. Nyilván bölcsen tudja, hogy számára az angol birodalomhoz tartozó India nem biztonságos.

- Hacsak az ön embere nem különlegesen ravasz róka - felelte a konzul. - Amint tudja, az angol bűnözőnek London jobb rejtekhely, mint a külföld.

Ez a megjegyzés ugyancsak szöget ütött a detektív fejébe. A konzul visszatért a közelben levő hivatali helyiségébe. Fix egyedül maradt, türelmetlen volt, kínozta az idegesség és az a meglehetősen furcsa sejtelem, hogy a tolvaj valószínűleg a Mongolián tartózkodik. Igen, ha a gazfickó azzal a szándékkal lépett meg Angliából, hogy átszökik az Újvilágba, érthető, ha inkább az indiai utat választotta, mert azt kevésbé figyelik, és nem is figyelhetik olyan könnyen, mint az Atlanti-óceán útvonalait.

Fix nem sokáig merülhetett tépelődéseibe. Fültépő sípolás jelezte a gőzhajó érkezését. A teherhordók és fellahok egész sokadalma a rakpart felé rohant; tülekedésük nem sok jót ígért az utasok testi épségének és ruházatának. Tíz-tizenkét csónak vált el a parttól, s evezett a Mongolia elé.

Csakhamar felbukkant a roppant hajótest a csatorna két partja közt; éppen tizenegyet ütött az óra, amint lehorgonyzott a kikötőben; kazánjaiból süvítve tódult elő a gőz a biztonsági szelepeken.

Elég sok utas tartózkodott a fedélzetén. Néhányan a hajón maradtak, és onnan szemlélték a város festői látképét, legtöbbjük azonban partra szállt a csónakokkal, melyek közben a Mongolia oldalához simultak.

Fix gondosan végigfürkészett minden partra szállót.

Az egyik utas, miután erélyesen visszaverte a fellahok támadását, akik megostromolták, és felajánlották szolgálataikat, most a detektívhez lépett, és igen udvariasan megkérdezte, nem tudja-e, merre van az angol konzul irodája. Egyben egy útlevelet húzott elő a zsebéből; nyilván a brit vízumot óhajtotta rávezettetni.

Fix gépiesen elvette az útlevelet, és szemét gyors pillantással végigfuttatta a személyleíráson.

Alig tudta leplezni önkéntelen meglepetését. Az irat megremegett a kezében. Az útlevélen olvasható személyleírás szóról szóra megegyezett a londoni rendőrkapitánytól kapott személyleírással.

- Nem az öné ez az útlevél? - kérdezte az utastól.

- Nem - válaszolta az -, a gazdámé.

- S a gazdája?

- A hajón maradt.

- Csakhogy - mondta a detektív - személyesen kell jelentkeznie a konzulátuson, hogy személyazonosságát igazolja.

- Ez az előírás?

- Szigorúan.

- És hol az a konzulátus?

- Ott, a tér sarkán - válaszolt a detektív, és egy kétszáz lépésnyire álló házra mutatott.

- Hát akkor elmegyek a gazdámért; tudom, nem örül majd a háborgatásnak!

Azzal az utas elköszönt Fixtől, és visszatért a gőzhajóra.

HETEDIK FEJEZET
Újabb bizonyíték arról, hogy rendőri ügyekben
az útlevél fabatkát sem ér

A detektív visszatért a rakpartra, és a konzuli hivatal felé sietett. Erélyes, sürgős kérésére azonnal bevezették a konzulhoz.

- Konzul úr - tért rá egyenesen a tárgyra -, igen alapos a gyanúm, hogy a mi emberünk a Mongolián utazik.

És elmondta, milyen kalandja volt az inassal és az útlevéllel.

- Igazán nem haragudnék, Fix úr - válaszolta a konzul -, ha szemtől szemben láthatnám ezt a lókötőt. De ha csakugyan igaz, amivel gyanúsítja, alig hiszem, hogy jelentkezni fog hivatalomban. A tolvajok nem szeretnek nyomot hagyni; és különben az útlevél ma már csupán egy nem kötelező formaság.

- Konzul úr - felelte a detektív -, ha az illető csakugyan olyan ravasz róka, biztosan jelentkezik!

- Hogy az útlevelét aláírassa?

- Hogy az útlevelét aláírassa. Csak a tisztességes embert zavarja az útlevél; a bűnözők szeretik, mert elősegíti menekülésüket. A mi emberünk útlevele rendben van, arról biztosíthatom; remélem azonban, hogy ön nem írja alá...

- Miért ne írnám? Ha az útlevél szabályos - válaszolt a konzul -, nem tagadhatom meg az aláírását.

- Márpedig, konzul úr, az illetőt itt kell marasztalnom, amíg meg nem kapom Londonból a letartóztatási parancsot.

- Kedves Fix, ehhez nekem semmi közöm - felelte a konzul -, ami engem illet, én nem...

Nem fejezte be a mondatot. E pillanatban kopogtattak hivatali szobája ajtaján, és az altiszt két idegent vezetett be: egyikük éppen az az inas volt, aki az imént a detektívvel beszélgetett.

Ők voltak: az úr és a szolgája. A gentleman átnyújtotta útlevelét, és szűkszavúan arra kérte a konzult, szíveskedjék aláírni. A konzul átvette az útlevelet, és figyelmesen áttanulmányozta; eközben Fix a szoba egyik sarkából figyelte, sőt majd lenyelte szemével az idegent.

A konzul befejezte az olvasást.

- Ön Phileas Fogg esquire? - kérdezte a gentlemantől.

- Igen, uram - válaszolt az.

- Ez az ember az inasa?

- Igen. Francia; neve: Passepartout.

- Londonból érkezett?

- Igen.

- Útjának célpontja?

- Bombay.

- Köszönöm, uram. Tudja, hogy a vízum ma már csak fölösleges formaság, és az útlevél bemutatása nem kötelező?

- Tudom, uram - felelte Phileas Fogg -, én azonban szeretném, ha aláírásával igazolná, hogy átutaztam Szuezon.

- Kérem, uram.

A konzul aláírta, keltezéssel látta el az útlevelet, és ráütötte pecsétjét. Mr. Fogg lerótta a vízumilletéket, hidegen köszönt, és inasa kíséretében eltávozott.

- Nos? - kérdezte a detektív.

- Nos - válaszolt a konzul -, úgy látom, kifogástalan úriember!

- Lehet - mondta Fix -, de most nem ez a lényeg. Nem találja, konzul úr, hogy a közönyös gentleman megszólalásig hasonlít a tolvajra, akinek személyleírását megkaptam?

- Lehet; bár minden efféle személyleírás, amint tudja...

- Én majd tiszta vizet öntök a pohárba - vágott közbe Fix. - Amint látom, az inas nem annyira titokzatos, mint a gazdája. Különben is francia; nemigen tartja majd féken a nyelvét. A viszontlátásra, konzul úr!

A detektív távozott, hogy Passepartout nyomára bukkanjon.

Eközben Mr. Fogg, miután elhagyta a konzuli hivatalt, a rakpart felé haladt. Néhány tennivalót bízott inasára, azután csónakra szállt, visszatért a Mongoliára, és kabinjába vonult. Elővette zsebkönyvét; eddig a következő feljegyzések voltak benne:

Indulás Londonból; október 2., szerda este 8 óra 45.
Érkezés Párizsba; október 3., csütörtök reggel 7 óra 20.
Indulás Párizsból; csütörtök reggel 8 óra 40.
Érkezés Turinba, a Mont Cenis-n át; péntek, október 4., reggel 6 óra 35.
Indulás Turinból; péntek reggel 7 óra 20.
Érkezés Brindisibe; október 5., szombat délután 4 óra.
Indulás a Mongoliával; szombat délután 5 óra.
Érkezés Szuezba; október 9., szerda délelőtt 11 óra.
A felhasznált órák száma: 158 1/2, napokban.: 6 1/2 nap.

Mr. Fogg oszlopszerűen egymás alá írta ezeket a dátumokat útitervébe, mely október 2-tól december 21-ig feltüntette a hónapokat, a heteket és a napokat; a menetrendszerű és a tényleges érkezési időpontokkal szerepelt abban útjának minden fontosabb célpontja: Párizs, Brindisi, Szuez, Bombay, Calcutta, Singapore, Hongkong, Jokohama, San Francisco, New York, Liverpool, London; így az időnyereséget vagy időveszteséget útjának minden szakaszán áttekinthette.

Ez a rendszeres útiterv tehát mindenre tekintettel volt; és Mr. Fogg mindig tudta, előnyben vagy késésben van-e.

A mai napon, október 9-én, szerdán éppen szuezi érkezését jegyezte fel; menetrendszerűen érkezett, tehát sem időnyeresége, sem idővesztesége nem volt.

Ezek után kabinjába hozatta az ebédjét. Hogy a várost megtekintse, az meg sem fordult fejében; mint némely angol, ő is inasával nézette meg a vidéket, ha valamerre átutazott.

NYOLCADIK FEJEZET
Passepartout talán egy csöppnyivel
többet beszél a kelleténél

Fix néhány pillanat múlva utol is érte Passepartout-t, aki a rakparton őgyelgett és bámészkodott, mivel nem tartotta kötelességének, hogy ő maga semmit meg ne nézzen.

- Nos, barátom - szólt Fix hozzá csatlakozva -, megszerezték a vízumot?

- Á, ön az, uram - felelt a francia. - Nagyon kedves. Minden a legteljesebb rendben van.

- Nézelődik egy kicsit?

- Igen, de úgy sietünk, hogy sokszor azt hiszem, álom az egész utazás. Szóval most Szuezban vagyunk?

- Szuezban.

- És ez Egyiptom?

- Úgy van, Egyiptom.

- És Afrika?

- Afrika.

- Afrika! - ismételte Passepartout. - Hihetetlen! Képzelje, uram, álmodni sem mertem, hogy Párizsnál tovább jutunk; és tessék, alig egy jó órát láthattam a híres várost: reggel hét óra húsztól nyolc óra negyvenig, szakadó esőben, miközben fiákerünk az Északi pályaudvartól a Lyoni pályaudvarig döcögött. Még most is sajnálom! Pedig hogy szerettem volna látni a Père-Lachaise temetőt és a Champs-Élysées-t!

- Úgy látom, sietnek - jegyezte meg a detektív.

- Én nem nagyon, hanem a gazdám annál inkább. De jó, hogy eszembe jut: zoknit és inget kell vásárolnom. Üres kézzel indultunk útnak; minden poggyászunk egyetlen hálózsák.

- Elkísérhetem egy bazárba; ott mindent megtalál, amire szükségük van.

- Uram - válaszolt Passepartout -, ön igazán rendkívül előzékeny!

Mindketten megindultak. Passepartout szakadatlanul csevegett.

- Mindennél fontosabb, hogy le ne maradjunk a hajóról!

- Bőven van ideje - felelte Fix -, épp most van dél.

Passepartout előhúzta krumpli nagyságú zsebóráját.

- Dél? - csodálkozott. - Ugyan már! Kilenc óra ötvenkét perc az idő!

- Késik az órája - mondta Fix.

- Az én órám? Kipróbált családi bútordarab ez, az ükapám hagyta rám! Öt percet nem siet, nem késik egy teljes év alatt. Igazi kronométer!

- Majd én megmagyarázom - válaszolta Fix. - Az ön órája még mindig a londoni időt mutatja, és az Szuezhoz képest két órát késik. Ügyeljen rá, hogy óráját mindenütt az illető ország helyi idejéhez igazítsa.

- Micsoda? Hogy én az órámat igazgassam?! - kiáltott fel Passepartout. - Azt már nem! Soha!

- Pedig akkor nem követi a napot.

- Az a nap baja, uram! Csak a nap tévedhet, nem az órám!

Azzal a derék fiú gőgös mozdulattal süllyesztette az órát mellényzsebébe.

Néhány percnyi hallgatás után Fix ismét megszólalt:

- Tehát váratlanul utaztak el Londonból?

- Meghiszem azt! Múlt szerdán Fogg úr, szokása ellenére, már este nyolckor hazatért a klubból, s háromnegyed óra múlva vonaton ültünk.

- És tulajdonképpen hová utazik a gazdája?

- Folyvást előre! A föld körül!

- A föld körül? - kiáltott fel Fix.

- Igen, nyolcvan nap alatt! Azt mondja, fogadásból, de magunk között, ebben tamás vagyok. Józan ember nem csinál ilyet. Valami más van a dologban.

- Fogg úr, úgy látom, kissé bogaras.

- Magam is azt hiszem.

- Gazdag?

- Természetesen; most is egész csinos summát cipel magával, friss, ropogós bankókban! És útközben nem veri fogához a pénzt! Megsúgom magának: fejedelmi borravalót ígért a Mongolia gépmesterének, ha jelentős előnnyel érkezünk Bombaybe.

- És régóta ismeri a gazdáját?

- Dehogy! - felelte Passepartout. - Éppen elutazásunk napján álltam szolgálatába.

Nem nehéz elképzelni, hogyan hatottak Passepartout feleletei a detektív amúgy is túlfűtött képzeletére.

Ez az elutazás, nagy sebbel-lobbal, közvetlenül a lopás után, a hatalmas összeg, melyet a titokzatos utas magával visz, a nagy sietség, hogy minél előbb messze tájakra érjen, a hóbortos fogadás mint ürügy: mindez méltán megerősítette Fixet feltevéseiben. Tovább beszéltette a franciát, és mindjobban megszilárdult benne a bizonyosság, hogy az inas még csak felületesen sem ismeri gazdáját, aki zárkózottan élt Londonban, gazdag ember hírében állt, de senki sem tudta, hogyan szerezte vagyonát, senki sem férkőzhetett bizalmába stb. Ugyanakkor azonban Fix azt is világosan kezdte látni, hogy Phileas Fogg nem száll partra Szuezban, hanem csakugyan Bombaybe utazik.

- Messze van ide Bombay? - kérdezte Passepartout.

- Elég messze - válaszolt a detektív. - Legalább még tíz nap tengeren.

- És hol van ez a Bombay?

- Indiában.

- Az Ázsia?

- Természetesen.

- Az áldóját! Hogy is mondjam csak... egyre jobban fő a fejem... tudniillik... a gáz...

- Miféle gáz?

- A gáz, amit égve hagytam Londonban, és most az én zsebemre ég. Kiszámítottam, hogy két shillingembe kerül naponta... ez pontosan hat pennyvel több, mint a napi keresetem, és gondolhatja, hogy minél hosszabbra nyúlik ez az utazás...

Megértette vajon Fix ezt az egész gázhistóriát? Nem valószínű. Oda sem figyelt; saját tervein járt az esze. Közben a franciával együtt megérkezett a bazárba. Magára hagyta, hadd vásároljon, lelkére kötötte, nehogy lemaradjon a Mongoliáról, és nagy sietve visszatért a konzuli hivatalba.

Már egészen lehiggadt; pontosan megvolt az elképzelése.

- Uram - mondta a konzulnak -, megvan az emberem, efelől semmi kétség. A bogaras utazót játssza: nyolcvan nap alatt körül akarja utazni a földet.

- Csakugyan körmönfont alak - válaszolta a konzul -, nyilván vissza akar térni Londonba, miután két világ detektívjeit tévútra vezette!

- Ezt még meglátjuk - mondta Fix.

- De bizonyos, hogy nincs a dologban tévedés? - kérdezte még egyszer a konzul.

- Egészen bizonyos.

- De mi szüksége volt a tolvajnak arra, hogy vízummal igazolja átutazását Szuezon?

- Mi szüksége volt?... Sejtelmem sincs róla, konzul úr - szólt a detektív -, de kérem, hallgasson meg.

Azzal röviden, nagy vonalakban előadta, milyen beszélgetést folytatott a Fogg nevű egyén inasával.

- A látszat kétségkívül ellene szól - mondta a konzul. - Mi az ön szándéka?

- Sürgönyözök Londonba, hogy azonnal küldjenek letartóztatási parancsot Bombaybe; felszállok a Mongoliára, Indiába kísérem a tolvajt, és ott, angol földön, a letartóztatási parancs birtokában barátságosan felszólítom, hogy kövessen.

Ezzel a detektív hidegen elbúcsúzott a konzultól, és a távíróhivatalba ment. Már tudjuk, mit sürgönyzött innen a londoni rendőrkapitánynak.

Negyedóra múlva Fix könnyű kézipoggyásszal, de jól bélelt pénztárcával a Mongolia fedélzetén volt, és a gyorsjáratú gőzös csakhamar teljes sebességgel szelte a Vörös-tenger hullámait.

KILENCEDIK FEJEZET
A Vörös-tenger és az Indiai-óceán nem húzza
keresztül Phileas Fogg terveit

Szuez és Aden között pontosan 1310 kilométer a távolság: erre az útra a hajóstársaság forgalmi szabályzata 138 órát engedélyez gőzhajóinak. A Mongolia fűtői derekasan dolgoztak, s amilyen tempóban a hajó haladt, úgy látszott, korábban fut be az előírt időnél.

A Brindisiben felszállt utasok javarészt valamennyien Indiába utaztak. Egyesek végcélja Bombay volt, másoké Calcutta, de ezek is Bombaybe tartottak, mert amióta vasútvonal szeli át az indiai félszigetet, nem szükséges a ceyloni földnyelvet körülhajózni.

A Mongolia utasai közt szép számban voltak polgári tisztviselők és minden rendű-rangú katonatisztek. Ez utóbbiak részben a tulajdonképpeni brit hadseregben szolgáltak, részben szipojokból ^[18] álló bennszülött csapatokat vezényeltek. Valamennyinek igen magas a fizetése, még most is, amikor a kormány átvette a néhai Indiai Társaság jogait és kötelességeit. A hadnagyok évi jövedelme hétezer frank, a dandárparancsnoké hatvanezer, a tábornoké százezer.^[19]

Szóval a hivatalnok társaság vígan élte világát a Mongolián; néhány ifjú angol úr is csatlakozott hozzájuk; dagadó erszény lapult a zsebükben; azért kerekedtek föl, hogy messzi földeken kereskedelmi lerakatokat alakítsanak. A "purser", a hajóstársaság megbízottja - egyenlő a rangja a kapitánnyal - pazar bőkezűséggel intézte a dolgokat. A hajó hentesüzeme és éléstára állandóan friss húst és változatos étrendet szolgáltatott; reggelinél, majd kettőkor a lunchnél, fél hatkor az ebédnél és nyolckor a vacsoránál - szinte roskadoztak az asztalok az ételek súlya alatt. A hölgyek - néhány nő is utazott a hajón - naponta kétszer öltöztek át. Zenéltek, sőt ha a tenger meg nem akadályozta, még táncoltak is.

De a Vörös-tenger felette szeszélyes, és mint a keskeny, hosszú tengerszorosok, gyakran viharos is. Akár Ázsia, akár Afrika partjai felől fújt a szél, a hullámok oldalba kapták az orsó alakú, hosszú testű Mongoliát, és szörnyűségesen megtáncoltatták a csavargőzöst. Ilyenkor eltűntek a hölgyek; a zongora elhallgatott; tánc és ének egy csapásra félbeszakadt. De a gőzhajót biztosan vitte hatalmas gépezete, és viharban, hullámverésben késedelem nélkül futott a Báb al-Mandeb-i tengerszoros felé.

Mit csinált Phileas Fogg ezalatt? Ugye, azt képzeljük, szüntelen izgalomban és aggodalomban figyelte a hajó futását gátló szélfordulatokat vagy a hullámverés szeszélyes hatását, mely akármelyik pillanatban megrongálhatta a hajógépezetet; vagy talán sorra vette gondolatban, milyen és hányféle baleset érheti a Mongoliát, kényszerítheti kikötőbe, végleg meghiúsítva utazását?

Korántsem; vagy ha megfordultak is ezek az eshetőségek a mi gentlemanünk fejében, ennek kifelé semmi jelét nem adta. Most is ugyanaz a közönyös, rendíthetetlen figura volt, akit már a Reform Clubból ismerünk, s akit semmiféle fordulat nem érhet váratlanul. Érzelmek éppoly kevéssé zavarták, mint a hajó kronométereit. A fedélzeten ritkán mutatkozott. Alig vetett ügyet a Vörös-tengerre; hidegen hagyta, mily sok emlék fűződik ehhez a vidékhez, mely az emberiség történetének legrégibb színpada volt. Nem fürkészte a parton elszórt érdekes városokat, melyek néha a láthatáron megmutatták festői körvonalaikat. Az arábiai öböl veszélyein sem tépelődött, pedig arról eleget írtak az ókor történetírói: Sztrabón, Arrianus, Artemidórosz, Edríszi, és mindig iszonyattal; hajdanában nem is volt tengerész, aki hajóra mert volna szállni anélkül, hogy könyörgő áldozatot ne mutatott volna be útja sikeréért.

Mit csinált hát a mi különcünk a Mongolia börtönében? Először is részt vett a napi négy étkezésen; bárhogy táncolt is a hajó, meg sem érezte bámulatosan erős szervezete. Azután whistezett.

Igen, akadtak partnerei, oly szenvedélyes kártyások, akárcsak ő: egy adószedő, aki Goa felé tartott, állomáshelyére, egy miniszter, Decimus Smith főtisztelendő, aki most tér vissza Bombaybe, és az angol hadsereg egyik dandártábornoka: ő benaresi csapattestéhez igyekszik. A három utas éppúgy csüngött a whisten, mint Mr. Fogg; hosszú órákat töltöttek a játékkal, és nem voltak bőbeszédűbbek Fogg úrnál.

A derék Passepartout szintén fittyet hányt a tengeribetegségnek. A hajó orrában lakott; ő is roppant lelkiismeretesen végigette az étlapot. Szó, ami szó: ez az utazás, ilyen körülmények között, határozottan kezdett neki tetszeni. Egészen beleélte magát. Remek kosztja, jó lakása volt, világot látott, és magában szentül hitte: Bombayben vége lesz ennek az egész cirkusznak.

Miután Szuezből kifutottak, a következő napon, október 29-én nem minden öröm nélkül ismerte fel a fedélzeten azt az előzékeny úriembert, akivel egyiptomi partraszállásakor találkozott.

- Ha nem tévedek, uram - szólította meg nyájasan mosolyogva -, uraságod volt szíves tegnap Szuezban engem kalauzolni.

- Úgy van - válaszolt a detektív -, én is megismerem. Ön az inasa annak az érdekes angolnak...

- Jól emlékszik, s az ön becses neve?...

- Fix.

- Igazán örülök, hogy a hajón találkozunk, mélyen tisztelt Fix úr - felelte Passepartout. - Ön hová utazik?

- Én is Bombaybe megyek.

- Remek. Járt már errefelé?

- Több ízben is - felelte Fix. - A Félszigeti Társaság ügynöke vagyok.

- Akkor jól ismeri Indiát...

- Hát... igen... - válaszolta Fix; nem szerette volna elszólni magát.

- És érdekes az az India?

- Rendkívül érdekes! Csupa mecset, minaret, templom, fakír, pagoda, tigris, kígyó, bajadér! De remélhetőleg lesz elég idejük, és körülnézhetnek egy kicsit...

- Remélhetőleg, kedves uram. Mert az mégiscsak lehetetlen, hogy épelméjű ember azzal töltse az idejét, hogy hajóról vasútra, vasútról hajóra ugrál, és mindezt azzal az ürüggyel, hogy nyolcvan nap alatt körülnyargalja a földet! Nem! Ez az egész akadályverseny Bombayben befejeződik, erre mérget vehet.

- És Fogg úr jól érzi magát? - kérdezte Fix a lehető legtermészetesebben.

- Kiválóan, Fix úr. Akárcsak én. Farkasétvágyam van, megenném a vasszöget is. A tengeri levegő teszi.

- Gazdáját sosem látom a fedélzeten.

- Igaz, nem kíváncsi természetű.

- Nem gondolja, Passepartout úr, hogy ez az állítólagos nyolcvannapos utazás valami titkos küldetést takarhat... például valamilyen diplomáciai feladat van mögötte?

- Őszintén bevallom, kedves Fix úr, sejtelmem sincs róla; de nem is nagyon izgat.

E találkozás után Passepartout és Fix gyakran elbeszélgetett. A detektívnek fontos volt, hogy összebarátkozzon ennek a Foggnak az inasával. Még javára válhat alkalomadtán, így hát gyakran meghívta egy-egy pohár whiskyre vagy pale-ale-re ^[20] a Mongolia bar-roomjába; és a derék fiú minden teketória nélkül elfogadta, és ugyanúgy viszonozta is a meghívást; nem akart adós maradni, és különben is igen rendes úriembernek találta Fixet.

Eközben sebesen haladt a hajó. 13-án megpillantották Mokhát; romba dőlt erődövek veszik körül, néhány datolyapálma zöldellő lombja emelkedik föléjük. Messze, a hegyeken hatalmas kávéföldek terülnek el. Passepartout lenyűgözve nézte a híres-nevezetes várost; úgy találta, hogy köríves falaival, korsófülszerűen kirajzolódó, lerombolt erődjével kettébetört, óriási csészére hasonlít.

Másnap éjjel a Mongolia átkelt a Báb al-Mandeb-szoroson, ami arabul a Könnyek kapuját jelenti, és reggel, 14-én kikötött Steamer-Pointban, az adeni kikötőtől északnyugatra. Itt kellett újra üzemanyagot felvennie.

A gőzhajók üzemanyag-tárolói igen nagy távolságra fekszenek a kitermelési helyektől; utánpótlásuk nehéz és fontos feladat. Ellátásuk csupán a Félszigeti Társaságnak nyolcszázezer fontjába (20 millió frank) kerül évente. Több kikötőben kellett lerakatokat létesíteni, és itt, a messzi tengereken a szén tonnájának nyolcvan frank az ára.

Bombayig még 1650 mérföld állt a Mongolia előtt, és négy órát kellett Steamer-Pointban töltenie, hogy szeneskamráit megtöltsék.

Ez a késedelem azonban semmiképpen sem ártott Phileas Fogg tervének. Számított rá. A Mongolia egyébként is tizenöt órás időnyereségben volt, mert 14-én este futott be Adenba, holott csak október 15-én reggelre várták.

Mr. Fogg és inasa partra szállt. A gentleman láttamoztatni kívánta útlevelét. Fix feltűnés nélkül követte. Miután a vízum formaságait elintézte, Phileas Fogg visszatért a hajóra, hogy folytassa a félbeszakadt kártyapartit.

Passepartout szokása szerint, a nyüzsgő utcákon sétafikált. Szomáli négerek, hinduk, párszik, zsidók, arabok, európaiak jöttek-mentek körülötte: ezekből tevődik össze a huszonötezres Aden lakossága. A város az Indiai-óceán Gibraltárja; Passepartout megcsodálta erődítéseit és pompás ciszternáit, melyeken ma is, kétezer évvel Salamon király mérnökei után, egyre dolgoznak az angol mérnökök.

"Nagyon érdekes, nagyon érdekes! - morfondírozott Passepartout, a hajóra visszatérve. - Úgy látom, ha újat akarunk látni, nem is rossz dolog az utazás."

Este hat órakor a Mongolia hajócsavarjának lapátjai már az adeni kikötő vizét kavarták, s a gőzös csakhamar az Indiai-óceánt hasította. Százhatvannyolc órája volt az Aden és Bombay közötti átkelésre. A tenger különben kedvezett a hajónak. Tartós északnyugati szél fújt. A gőzgép erejét a vitorlák is fokozták.

Így a hajó jobban feküdt a vízen, nem himbálódzott annyira. A hölgyek, üde öltözékben, ismét megjelentek a fedélzeten. Folytatódott az ének, a tánc.

Egyszóval a legkedvezőbb körülmények közt folyt az utazás. Passepartout boldog volt, hogy a véletlen kegyéből Fix személyében oly kedves útitársra talált.

Október 20-án, vasárnap dél felé megpillantották India partjait. Két órával később a révkalauz jelentkezett a Mongolia fedélzetén. Távol, a láthatár szélén dombvonulatok harmonikus vonalai rajzolódtak ki az ég peremén. Csakhamar tisztán kibontakoztak a pálmafák; ezek sorai vetnek árnyékot a városra. A kikötőt a Salsette-, Colaba-, Elephanta- és Butcher-sziget veszi körül; ide futott be a gőzhajó, és fél ötkor megállt a bombayi rakodónál.

Phileas Fogg aznap éppen a harmincharmadik robbert fejezte be; merész és furfangos taktikával mind a tizenhárom ütést megszerezték, és csodás szlemmel fejezték be a szép hajóutat.

A Mongoliát csupán október 22-én várták Bombaybe. Valójában már 20-án megérkezett. Így hát londoni útrakelése óta Phileas Fogg, a rend embere kétnapos előnyt könyvelhetett el útitervének nyereségrovatában.

TIZEDIK FEJEZET
Passepartout olcsón megússza,
csak a cipőjét hagyja el

Mindenki tudja, hogy India hatalmas, fordított háromszög; csúcsa délen van, alapja északon; területe 1 400 000 négyzetmérföld, 180 milliónyi lakossága egyenlőtlenül oszlik meg vidékein. E roppant föld egy részén ténylegesen az angol kormány uralkodik. Calcuttában főkormányzója van, Madrasban, Bombayben, Bengáliában kormányzói; Agrában helyettes kormányzója.

A tulajdonképpeni Angol India területe azonban csupán 700 000 négyzetmérföld, lakossága 100-110 millió, vagyis a földrész jelentős hányada még nem tartozik az angol királynő hatalma alá. Valójában a félsziget belsejében néhány félelmetes és kegyetlen rádzsa csorbítatlan épségben tartja a hindu függetlenséget.

1756 óta - ekkor keletkezett az első angol település a mai Madras város helyén - egészen a szipojok nagy felkelésének esztendejéig a híres-nevezetes Indiai Társaság kezében volt itt minden hatalom. Sorra bekebelezte a tartományokat: a rádzsáknak életjáradékot helyezett kilátásba, melyet csak ímmel-ámmal vagy egyáltalában nem fizetett; a tartomány főkormányzóját és valamennyi polgári és katonai tisztviselőjét maga nevezte ki. Ma már mindez a múlté, és az indiai angol birtokok közvetlenül a koronától függenek.

Azóta a félsziget jellege, szokásai, néprajzi összetétele szinte naponta változik. Azelőtt, az ódon közlekedési eszközök korában, az utas gyalog, lovon, szekéren, targoncán, gyaloghintón, emberháton, coachon stb. járta a vidéket. Ma már gyorsjáratú steamboatok ^[21] hasítják az Indus és a Gangesz habjait; vasút szeli át széltében egész Indiát, oldalágakat bocsát ki, és háromnapi útra csökkenti a távolságot Bombay és Calcutta között.

A vasút nem egyenes vonalban halad át Indián. Az út légvonalban csupán 1000-1100 mérföld; ezt a vonat közepes sebességgel is nem egészen három nap alatt megtehetné. Ezt a távolságot azonban legalább egyharmadával meghosszabbítja egy kitérő: a vasút ugyanis északon egészen Allahabadig kanyarodik.

A Great-Indian Peninsular Railway útvonala nagyjából a következő: Bombayből kiindulva, Salsette-en át, Tannával szemközt lép a kontinensre, átkel a Nyugati-Ghatok hegyláncain, északkeleten egészen Burkhanpurig hatol, átszeli a csaknem egészen független Bundelkhand ^[22] területét, felkanyarodik Allahabadig, keletre fordul, Benaresnél eléri a Gangeszt, azután enyhén jobbra tér, és délkeletnek fordulva Burdwanon és a francia Chandernagor városán át befut a calcuttai végállomásra.

A Mongolia utasai délután fél ötkor szállottak partra Bombayben, ahonnan nyolc órakor indul a calcuttai vonat.

Mr. Fogg elbúcsúzott partnereitől, leszállt a gőzhajóról, néhány apróság bevásárlására utasította inasát, lelkére kötötte, hogy nyolc óra előtt a pályaudvaron legyen, azután az útlevélellenőrző hivatal felé indult; léptei oly ütemesen váltogatták egymást, ahogy egy csillagászati kronométer ingája jelzi a másodperceket.

Természetesen eszébe sem jutott, hogy megtekintse Bombay csodáit; nem érdekelte sem a városháza, sem a pazar könyvtár, sem az erődök, sem a dokkok, sem a gyapotpiac, sem a bazárok, sem a mecsetek, sem a zsinagógák, sem az örmény templomok, sem a Malabar Hill tündökletes pagodája, melyet két sokszögű torony ékesít. Bizony, ő nem látogatja meg sem az elephantai remekműveket, sem a kikötő mellett délkeletre meghúzódó titokzatos sírboltokat, sem a buddhista építészet bámulatra méltó maradványait; Salsette-szigeten a Kanherie-barlangokat!

De nem ám! Miután útlevelét láttamoztatta, Phileas Fogg nyugodtan visszatért a pályaudvarra, és ebédet rendelt. A főpincér helyesnek tartotta, ha többek között felhívja a figyelmet a "bennszülött nyúlból" készült pörköltkülönlegességre, mely, amint mondotta: "hat nyelven beszél".

Phileas Fogg jóváhagyta az ajánlatot, és lelkiismeretesen meg is kóstolta a nyúlpaprikást. Azonban a fűszeres mártás ellenére csapnivalónak találta.

Magához intette a főpincért:

- Uram - és keményen a szemébe nézett -, ön azt állítja, hogy ez nyúl?

- Igenis, mylord - válaszolta szemrebbenés nélkül a fickó -, őserdei nyúl.

- És nem nyávogott, amikor levágták?

- De uram! Hogy nyávogott volna? A nyúl... esküszöm...

- Főúr - vágott a szavába hidegen Mr. Fogg -, ne esküdjön semmire, hanem vésse az eszébe: hajdan a macska szent állat volt Indiában. Az volt a jó idő.

- A macskákra, mylord?

- Talán az utasokra is!

E megjegyzés után Mr. Fogg rendületlenül tovább ebédelt.

Néhány pillanattal Mr. Fogg után Fix detektív is elhagyta a Mongolia fedélzetét, és lóhalálában a bombayi rendőrkapitányságra rohant. Igazolta magát, igazolta megbízatását, és előadta, mi a jelenlegi kapcsolata azzal az emberrel, aki a londoni lopással gyanúsítható. Megérkezett-e Londonból a letartóztatási parancs?... Nem, semmi sem érkezett. Mivel a parancsot Fogg után indították útnak, még nem is érkezhetett meg.

- Fix ugyancsak benne volt a pácban. Szeretett volna letartóztatási parancsot kierőszakolni Fogg ellen a rendőrkapitánytól. Az azonban elzárkózott. Az ügy a londoni közigazgatásra tartozik; a törvény értelmében csak az bocsáthat ki ilyen rendeletet. Az angol felfogás tökéletesen érthetővé teszi ezt a szigorú elvi magatartást, a törvényesség kérlelhetetlen tiszteletét; az angol felfogással összeegyeztethetetlen mindenfajta, az egyéni szabadság ellen irányuló önkényeskedés.

Fix meghátrált, és megértette, hogy mást nem tehet: meg kell várnia Londonból a parancsot. Annyit mégis elhatározott, hogy míg a titokzatos gonosztevő Bombayben tartózkodik, percre sem téveszti szem elől.

Eszébe sem jutott, hogy Phileas Fogg továbbmehet - mint tudjuk, ugyanígy vélekedett Passepartout is -, lesz hát bőven ideje, megvárhatja a letartóztatási parancsot.

De amikor Passepartout, a Mongoliáról partra szállva, megkapta gazdája legutóbbi parancsait, mint jó inas megértette, hogy Bombay is ugyanarra a sorsra jut, mint Szuez és Párizs; itt sem ér véget utazásuk, hanem tovább tart, legalábbis Calcuttáig, sőt ki tudja, talán azon is túl. Hovatovább már azon tépelődött, hogy Mr. Fogg fogadása mégsem volt komolytalan, neki pedig, aki mit sem áhított jobban, mint a nyugalmat, az lesz a sorsa, hogy gazdájával együtt végigjárja a nagy utat, nyolcvan nap alatt a föld körül!

Most hát, miután néhány inget és zoknit vásárolt, sétált egyet Bombay utcáin. Nagy volt a sürgés-forgás: Európa valamennyi fajtája ott nyüzsgött az utcán, közöttük perzsák hegyes fövegben; bunhyák kerek turbánban, szindek szögletes fövegben, örmények hosszú ruhában, párszik fekete süvegben. Éppen a párszik vagy géberek valamelyik ünnepét ülték; ezek Zoroaszter híveinek közvetlen leszármazottai, a legszorgalmasabb, legcivilizáltabb, legértelmesebb, legmértékletesebb fajta egész Indiában: jelenleg közülük kerülnek ki Bombay gazdag bennszülött kereskedői. A mai napon, körmenetek és látványosságok közepette valamilyen farsangfélét ünnepeltek a maguk vallása szerint; furcsa hegedűk és tamtamok szavára, arannyal-ezüsttel áttört fátyolruhában bajadérok táncoltak, csodálatosan és egyébként nagyon illedelmesen.

Passepartout tágra nyitott szemmel, mohón fülelve figyelte az érdekes ceremóniát; és hogy arcáról, viselkedéséről messziről lerítt, hogy valódi "sárgacsőrű" - azt talán külön meg sem kell említenünk.

Sajnos, kíváncsisága megint messzebb sodorta a kelleténél, s ezzel újabb bonyodalmakat szerzett magának, és majdnem meghiúsította gazdája továbbjutását.

Ugyanis miután végiggyönyörködte a párszi farsangot, Passepartout a pályaudvar felé igyekezett, amikor a Malabar Hillen, a csodás pagoda előtt elhaladva, az a szerencsétlen ötlete támadt, hogy körülnéz benn az épületben.

Csupán két dolgot nem tudott: először, hogy keresztényeknek szigorúan tilos a belépés némelyik hindu pagodába; másodszor, hogy maguk a hivők is csak akkor léphetnek be, ha lábbelijüket a küszöbön kívül hagyják. Mellesleg megjegyezve: az angol kormány, igen egészséges politikával, tiszteletben tartja és mindenkivel tiszteletben tartatja az ország vallásainak valamennyi apró előírását, és szigorúan bünteti azokat, akik a vallási előírásokat megsértik.

Passepartout tehát belépett a pagodába, és gyanútlanul, egyszerű turista módjára bámészkodva csodálta a Malabar Hill templom belsejének aranytól ragyogó brahman ornamenseit, amikor váratlanul úgy feltaszították, hogy elnyúlt a padló megszentelt kövein. Három pap rohant rá, dühödten forgó szemmel, letépték cipőjét és harisnyáját, és vad kiáltozás közepette ütlegelni kezdték.

Az izmos francia fürgén talpra ugrott. Egy ökölcsapás, egy rúgás - és két ellenfele máris a földön hevert; hosszú lepleik is akadályozták mozgásukat. Passepartout ezután nyaka közé szedte a lábát, néhány ugrással kinn termett a pagodából, sarkában a harmadik hindu, aki üldözte, és nyomába uszította a tömeget.

Passepartout hét óra ötvenötkor, alig néhány perccel a vonat indulása előtt érkezett meg a pályaudvarra; mezítláb volt, kalapját és az imént vásárolt holmit elvesztette a csetepatéban.

Fix a peronon várakozott. Kikísérte Foggot a pályaudvarra, és megértette, hogy a jómadár Bombayből is továbbutazik. Azonnal döntött: elkíséri Calcuttáig, s ha kell, tovább is. Meghúzódott a félhomályban, Passepartout nem is vette észre, ő azonban végighallgatta, amint az inas néhány szóban elmesélte gazdájának a kalandjait.

- Remélem, ez máskor nem fordul elő - felelte egyszerűen Phileas Fogg, azzal felszállt az egyik kocsiba.

A szegény fiú mezítláb és pironkodva, szótlanul követte gazdáját.

Fix már-már azon a ponton volt, hogy felszáll a vonat különkocsijába, de eszébe jutott valami, és hirtelen megváltoztatta terveit.

"Nem, maradok! - mondta magában. - India földjén elkövetett törvénysértés... kezemben van a fickó!"

E pillanatban élesen sípolt a mozdony, s a vonat eltűnt az éjszakában.

TIZENEGYEDIK FEJEZET
Phileas Fogg csillagászati áron paripát vásárol

A vonat az előírt időben futott ki. Nem sok utasa volt: néhány katonatiszt, polgári tisztviselők, ópium- és indigókereskedők; hivatásuk szólította őket a félsziget keleti vidékeire.

Passepartout egy szakaszban ült gazdájával. A szemközti sarkot egy harmadik utas foglalta el.

Sir Francis Cromarty dandártábornok volt, Mr. Fogg egyik kártyapartnere Szuez és Bombay között; most tér vissza Benares mellett állomásozó csapattestéhez.

A magas termetű, szőke, ötvenöt esztendős Sir Francis Cromartyt, aki igen vitézül harcolt a szipojok legutóbbi lázadásakor, nyugodtan bennszülöttnek lehetett volna nevezni. Kora ifjúsága óta Indiában lakott, és csak nagy ritkán kereste fel szülőföldjét. A művelt férfi szívesen tájékoztatta volna útitársát az indiai föld történetéről, szokásairól, államszervezetéről, ha Phileas Fogg kérdezősködő kedvében lett volna. A gentleman azonban nem kérdezősködött. Ő egy kör kerületén mozgott - ő nem utazott. Az elméleti mechanika szabályai szerint súlyos tömeg módjára körpályát írt le a földgömb körül. E pillanatban, gondolatban éppen azt számolgatta, hogyan használta fel az idejét, mióta Londonból elindult, és ha összefért volna természetével, hogy fölöslegesen mozogjon, a kezét dörzsölte volna örömében.

Sir Francis Cromarty világosan látta, milyen eredeti ember az útitársa, bár eddig csak kártyázás közben figyelhette meg a robberek szüneteiben. Úgy érezte, méltán felteheti a kérdést, dobog-e emberi szív e jéghideg burok mögött, közel férkőzhet-e a természet szépsége vagy valamilyen erkölcsi cél Phileas Fogg lelkéhez. Úgy találta, ezen joggal töprenghet. Elég sok különccel találkozott már a dandártábornok, de ehhez egy sem volt fogható; talán nem is ember, hanem gép, mérnöki csinálmány.

Phileas Fogg nem titkolódzott Sir Francis Cromarty előtt: elmondta, hogy a föld körül utazik, s azt is, milyen körülmények között. A dandártábornok semmi hasznos célját nem látta Phileas Fogg fogadásának; ez is csak bogarasság, hiányzik belőle a szép elv, melyet minden értelmes embernek követnie kell: transire benefaciendo ^[23]. Ha ilyesmivel tölti el életét, a fura gentleman nyilván el fog tűnni a földről anélkül, hogy "bármit is tenne", akár magáért, akár másokért.

Egy órával Bombay után a vonat átkelt a vasúti hídon, elhagyta a Salsette-szigetet, és ettől fogva a kontinensen futott. Callyan állomáson bal felé tért, elkanyarodott attól az elágazástól, mely Kandallahot és Pounahot érintve Délkelet-India felé tart, és befutott Pauwell állomásra. Ettől kezdve a Nyugati-Ghatok változatosan tagolt vonulatai között haladt; granulit- és bazaltalapú hegyláncok ezek; legmagasabb csúcsaikat sűrű erdő takarja.

Sir Francis Cromarty és Phileas Fogg időnként szót váltott; e pillanatban a dandártábornok ismét tovább szőtte a gyakran megszakadó beszélgetést, és így szólt:

- Néhány évvel ezelőtt ezen a vidéken olyan akadályra talált volna Fogg úr, amely valószínűleg meghiúsította volna utazását.

- Mi volt az, Sir Francis?

- Itt a hegyek lábánál megszakadt a vonal; gyaloghintón vagy póniháton kellett folytatni az utat, a hegyeken túl fekvő Kandallah állomásig.

- Ez a késedelem semmiképpen sem zavarta volna meg útitervemet - felelte Mr. Fogg. - Számítottam rá, hogy utazásom során felmerülhetnek bizonyos akadályok.

- Egyébiránt, Fogg úr - folytatta a dandártábornok -, igen rosszul járhatott volna Bombayben inasa kalandja miatt.

Passepartout az igazak álmát aludta; lábát körülcsavarta úti takarójával; nem is gyanította, hogy róla beszélnek.

- Az angol kormány rendkívül szigorú az ilyen ügyekben, és helyesen teszi - folytatta Sir Francis Cromarty. - Mindennél fontosabbnak tartja, hogy tiszteletben tartsák az indiai vallási előírásokat, és ha inasa kézre került volna...

- Ha kézre került volna, Sir Francis - felelte Mr. Fogg -, akkor elítélték volna, letöltötte volna büntetését, és azután nyugodtan visszatért volna Európába. Nem értem, hogy mindez hogyan befolyásolhatta volna gazdája továbbutazását!

Ezen a ponton ismét félbeszakadt a beszélgetés. Éjszaka a vonat átkelt a Ghatok hegyláncain, elhagyta Nasikot, és másnap, október 21-én meglehetősen lapályos területen futott: Khandeish vidékén. A szépen művelt földeken városkák váltogatták egymást, pagodák minaretjei emelkedtek a házak fölé, akárcsak Európában a templomtornyok. A termékeny vidéket számos patak vize öntözte; javarészt a Godavari közvetlen vagy közvetett mellékfolyói.

Passepartout felébredt, nézelődött, és még mindig nem tudta elhinni, hogy India földjén robog, a Great-Indian Peninsular Railway egyik kocsijában. Ez egyszerűen valószínűtlen. Pedig ez volt a valóság! A mozdony kazánjában angol szén tüze lobogott, angol mozdonyvezető irányította; gyapot-, kávé-, szerecsendió-, szegfűszeg- és paprikaföldek fölé eregette füstoszlopát. A gőz körüllengte a pálmafák csoportjait, festői bungalow-k tünedeztek fel közöttük, imitt-amott néhány vihari, azaz elhagyott régi kolostor, másutt a hindu építészet kifogyhatatlan, gazdag díszeivel ékes, csodaszép templomok. Azután ameddig a szem ellát, hatalmas térségek követték egymást, majd a dzsungel, melynek kígyói, tigrisei rémülten menekültek a dudáló vonat elől, azután megint erdőket szeltek át a sínek, s az elefántok, az erdők lakói mélázva figyelték, amint a vonat tovaszáguld, és a rohanás szele cibálja gőzüstökét.

Reggel volt, túljutottak Malligaum állomásán, és azon a gyászos vidéken jártak, melyet oly sokszor fürdettek vérben Káli istennő hívei. A közelben Ellora csodálatos pagodái emelkedtek, és nem volt messze a híres Aurangabad sem, a vérszomjas Aureng-Zeb fővárosa; ma csupán a nizami királyság egyik elcsatolt tartományának jelentéktelen székhelye. Ezen a vidéken uralkodott Feringhea, a thugok főnöke, a Fojtogatók királya. Gyilkos alattvalói hozzáférhetetlen szövetségbe tömörültek, és a halál istennőjének tiszteletére vérontás nélkül, puszta kézzel fojtották meg áldozataikat, fiatalt, öreget egyaránt, és volt idő, amikor minden eldugott zugban hullára bukkanhatott akárki. Az angol kormány jelentős mértékben gátat vetett ennek az öldöklésnek, de a félelmetes szövetség ma is megvan és tevékenykedik.

Fél egykor a vonat megállt Burkhanpur állomáson, és Passepartout nehéz pénzeket fizetett egy pár papucsért; hamisgyöngy díszelgett rajta, ő pedig leplezetlen hiúsággal húzta lábára.

Az utasok gyorsan megebédeltek, s a vonat folytatta útját Asszurghur állomása felé, miután egy darabig a Tapti partján kanyargott; a folyócska Surat mellett ömlik a Cambay-öbölbe.

Nem fog ártani, ha megismerjük, miféle gondolatok forogtak ekkoriban Passepartout fejében. Amíg meg nem érkeztek Bombaybe, azt hitte, és joggal hihette, hogy a városban véget ér kalandjuk. Most azonban, hogy teljes gőzzel robogtak Indián keresztül, nagy fordulat állott be nézeteiben. Alaptermészete rohamosan felülkerekedett. Feléledtek ifjúságának merész gondolatai, komolyan vette gazdája terveit, elhitte, hogy a fogadás nem tréfa, tehát nem tréfa a világ körüli út sem, és az sem, hogy a megadott időmennyiséget nem léphetik túl. Sőt odáig jutott, hogy izgatta a késés lehetősége, izgatták az útközben felmerülhető balesetek. Mintha ő is érdekelt lett volna a fogadásban: megborzongott, ha arra gondolt, hogy tegnapi minősíthetetlen, bámész vigyázatlansága az egész vállalkozást meghiúsíthatta volna. Távolról sem volt olyan hidegvérű, mint Mr. Fogg, ezért jóval többet is nyugtalankodott. Újra és újra végigszámolta az eltelt napokat, minden megállónál elátkozta a vonatot, csigalassúsággal vádolta, és in petto ^[24] elítélte Mr. Foggot, hogy nem ígér borravalót a mozdonyvezetőnek. A derék fickó nem tudta, hogy amit a gőzhajó megtehet, az a vasútnak lehetetlen, sebessége a menetrendhez igazodik.

Estefelé a Sutpour-hegység szorosaiba jutottak; a hegyvonulat a határ Khandeish és Bundelkhand földje között.

Másnap, október 22-én Sir Francis Cromarty megkérdezte Passepartout-t, hány óra, a francia rápillantott órájára, és azt felelte, hajnali három. A híres-nevezetes óra változatlanul a greenwichi délkör szerint járt, de gazdája azóta mintegy hetvenhét fokkal távolodott el kelet felé, kronométerének tehát négy óra késése lehetett, és volt is valóban. Sir Francis ki is igazította a Passepartout-féle időt; figyelmeztette Fogg úr inasát, éppen úgy, mint nemrégiben Fix. Megpróbálta neki megmagyarázni, hogy a délkörökhöz kell igazodnia, és mivel állandóan kelet felé halad, vagyis mindinkább megelőzi a Napot, napjuk minden hátrahagyott fokkal négy percet rövidül. Mindhiába. Akár megértette makacs barátunk a dandártábornok magyarázatát, akár nem, semmi áron nem igazította előre az óráját, hanem változatlanul ragaszkodott a londoni időhöz. Ez a kis rögeszméje egyébként senkinek sem árthatott.

Reggel nyolc órakor, tizenöt mérfölddel Rothal állomása előtt megállt a vonat; tágas tisztás kellős közepén voltak, körös-körül néhány bungalow és munkáskaliba. A kalauz végigsétált a vagonok előtt, és mindegyikbe bekiáltott:

- Szíveskedjenek leszállni!

Phileas Fogg rápillantott Sir Francis Cromartyra, de szemlátomást annak is érthetetlen volt, miért állnak meg éppen egy tamarind- és khajourerdő közepén.

Passepartout is ugyancsak csodálkozott, nekiiramodott a vágányok mentén, és egy pillanat múlva vissza is tért.

- Uram, elfogyott a vasút! - kiáltotta.

- Miket beszélsz? - kérdezte Sir Francis Cromarty.

- Azt, hogy a vonat nem megy tovább!

A dandártábornok nyomban leszállt a kocsiból. Phileas Fogg tempósan követte. Mindketten egyszerre fordultak a kalauzhoz.

- Hol vagyunk? - kérdezte Sir Francis Cromarty.

- Kholby-majornál - válaszolt a kalauz.

- Itt várakozunk?

- Feltétlenül. A vasútvonalat még nem fejezték be...

- Micsoda? Nem fejezték be?

- Nem, uram. Mintegy ötvenmérföldnyi szakasz hiányzik még innen Allahabadig, csak ott folytatódik a vonal.

- De az újságok azt jelentették, hogy teljes hosszában létrejött az összeköttetés!

- Nos, tábornok úr, az újságok tévednek.

- És önök Bombaytől Calcuttáig árulják a jegyeket?! - tört ki Sir Francis Cromarty, aki kezdett kifogyni a béketűrésből.

- Természetesen - válaszolta a kalauz -, de az utasok nagyon jól tudják, hogy Kholby és Allahabad között maguknak kell továbbjutásukról gondoskodniuk.

Sir Francis Cromarty dühöngött. Passepartout a legszívesebben megölte volna a kalauzt, aki teljesen ártatlan volt a dologban. Nem is mert urára pillantani.

- Sir Francis - szólalt meg Mr. Fogg közömbösen -, ki kell módolnunk, ha ön is úgy gondolja, hogy s mint jussunk el Allahabadba.

- Ez a mostani késés súlyos veszteség önnek, Fogg úr?

- Nem, Sir Francis, ezt előre láttam.

- Ejnye, tehát tudta, hogy a vágány...

- Nem én, csak azt, hogy előbb-utóbb valamilyen akadály támad utamon. Persze nincs komoly veszély. Két nap előnyöm van, ezt rászánhatom. Calcuttából 25-én délben indul Hongkongba egy gőzhajó. Ma 22-e van; idejében Calcuttába érünk.

A válaszban annyi rendíthetetlen nyugalom volt, hogy feleslegessé tett minden további megbeszélést.

Igen, szó sem volt tévedésről: itt félbeszakadtak a vasútépítési munkálatok. A hírlapok olyanok, mint némelyik óra: megrögzött rossz szokásuk, hogy sietnek; most is idő előtt jelezték a vonal befejezését. Az utasok java része már tudta, hogy e helyen megszakad az összeköttetés; amint leszálltak a vonatról, azonnal lecsaptak a városban fellelhető valamennyi közlekedési eszközre, mindegy volt, akármi: négykerekű palki-ghari, zebufogat (a zebu afféle púpos ökör), gördülő pagodára emlékeztető utazókocsi, gyaloghintó, póni ló stb. Így aztán Mr. Fogg és Sir Francis Cromarty üres kézzel tért vissza: hiába kutatták végig az egész telepet.

- Gyalog megyek - jelentette ki Phileas Fogg.

Passepartout épp akkor csatlakozott gazdájához, és ennek hallatára fényűző, de gyatra papucsára pillantott, majd sokat jelentően elfintorította az arcát. Ezer szerencse, hogy maga is részt vett a nyomozásban.

- Uram - szólt némi habozás után -, úgy hiszem, sikerült járművet találnom.

- Miféle járművet?

- Egy elefántot! Egy indus a gazdája, alig százlépésnyire innen.

- Lássuk az elefántot! - válaszolt Mr. Fogg.

Öt perccel később Phileas Fogg, Sir Francis Cromarty és Passepartout egy kunyhó előtt állt; kertjét magas palánk vette körül. A hindu a kunyhóban volt, az elefánt a palánk mögött. Mr. Fogg kérésére a hindu bevezette mindhármójukat a palánk mögé.

Szemügyre vették az elefántot; gazdája nem igavonót, hanem harci állatot akart belőle nevelni, ezért meg sem szelídítette egészen. Az állat természete tulajdonképpen kezes, de a hindunak az volt a terve, hogy lassanként idomítja, míg csak ki nem váltja benne azt a veszett dühöt, melynek a hindu nyelvben "mutsh" a neve; ezt úgy éri el, hogy három hónapon át cukron és vajon tartja. Lehet, hogy ez a módszer nem látszik alkalmasnak a fenti célra, az elefántidomítók mégis eredménnyel alkalmazzák. Fogg úr szerencséjére az elefántot csak nemrégiben fogták erre az étrendre, és még nem mutatkozott rajta a "mutsh".

Kiuni - így hívták az állatot - hosszú ideig és tartósan tud ügetni, mint a fajtájabeliek valamennyien; más paripája nem lévén, Phileas Fogg elhatározta, hogy hozzá folyamodik.

Igen ám, de az elefánt mind ritkább, s ezért igen drága Indiában. Cirkuszi viadalra csupán hím állat alkalmas, ennek aztán igen nagy keletje van. Ha az elefántot megszelídítették, alig-alig szaporodik; ezért csupán vadászat révén szerezhetők be újabb példányok. Vigyáznak is rájuk, mint a szemük fényére, s amikor Mr. Fogg megkérdezte a hindut, hajlandó-e bérbe adni az elefántját, az igen határozottan tagadó választ adott.

Fogg nem tágított, és hallatlan óradíjat kínált az állatért: tíz fontot (250 frank). Nem. Húsz font? Megint csak nem. Negyven font? Nem és nem. Passepartout úgy érezte, megpukkasztja ez a licitálás. A hindu azonban rendületlen volt, nem engedett a kísértésnek.

Pedig egészen csinos volt az összeg. Ha tizenöt órát számítunk Allahabadig, az elefánt hatszáz fontot (15 000 frank) keresett volna gazdájának.

Phileas Fogg ekkor szemrebbenés nélkül felajánlotta a hindunak, hogy megveszi az állatot. Először ezer fontot (25 000 frank) kínált érte.

És a hindu nem adta! Talán óriási üzletet szimatolt a fickó.

Sir Francis Cromarty félrevonta Mr. Foggot, és figyelmeztette, hogy gondolja meg, mielőtt folytatná. Phileas Fogg azt felelte útitársának, hogy nem szokott meggondolás nélkül cselekedni, végül is húszezer fontja forog kockán a fogadásban; az elefántra szüksége van, és akkor is megszerzi, ha hússzor annyit kérnek tőle, mint amennyit megér.

Mr. Fogg vissza is tért hát a hinduhoz, akinek apró szeme kapzsiságtól parázslott, és leplezetlenül mutatta, hogy most már csak a vételár érdekli. Phileas Fogg lépésről lépésre ezerkétszáz, ezerötszáz, ezernyolcszáz, végül kétezer fontot (50 000 frank) kínált. Passepartout, a piros képű Passepartout most sápadozott az izgalomtól.

Kétezer fontnál megtört a hindu.

- Gyöngyös papucsomra - kiáltott fel Passepartout -, jó áron méri az elefánthúst!

Most, hogy az ügyet lezárták, már csak vezetőt kellett keríteni. Ez már nem volt olyan nehéz. Egy értelmes arcú, fiatal párszi felajánlotta szolgálatait. Mr. Fogg felfogadta, busás borravalót ígért neki, ami csak további jó hatással lehetett értelmi képességeire.

Az elefántot késedelem nélkül elővezették és felszerszámozták. A párszinak a kisujjában volt a "mahout" mesterségének, vagyis az elefánthajtás tudományának minden csínja-bínja. Takarót terített az elefánt hátára, és két meglehetősen kényelmetlen, puttonyszerű utazókosarat helyezett el jobb és bal oldalán.

Phileas Fogg a híres útizsákból bankjegyköteget szedett elő, és kifizette a hindut. Passepartout olyan képpel figyelte, mint akinek a fogát húzzák. Azután Mr. Fogg felajánlotta Sir Francis Cromartynak, hogy magával viszi Allahabadba. A dandártábornok elfogadta. Egy utassal több vagy kevesebb meg sem kottyan a hatalmas állatnak.

Kholbyban élelmiszert vásároltak. Sir Francis Cromarty felmászott az egyik puttonyba, Phileas Fogg a másikat foglalta el.

Passepartout az elefánt hátán lovagolt, a takarón, gazdája és a tábornok között. A párszi az elefánt nyakára kuporodott; a "paripa" kilenc órakor maga mögött hagyta a települést, és toronyiránt megindult Allahabad felé, a sűrű erdőben, legyezőpálmák lombja alatt.

TIZENKETTEDIK FEJEZET
Mire vezetett Phileas Foggnak és útitársának
őserdei kalandozása?

A vezető, hogy az előttük álló utat rövidítse, balra kanyarodott az építés alatt álló vágányoktól. A vasútvonal útjába számos akadályt támasztottak a Vindhya-hegység szeszélyesen kanyargó elágazásai, ezért kitérőkre kényszerült; Phileas Fogg érdeke pedig azt kívánta, hogy minél rövidebben haladjon. A párszi úgy ismerte a vidéket, mint a tenyerét; azt állította, hogy ha keresztülvág az erdőn, legalább húsz mérföldet megtakarít. Az utasok teljesen ráhagyatkoztak.

Phileas Fogg és Sir Francis Cromarty nyakig eltűnt a puttonyokban; rázta őket az elefánt merev ügetése, és a mahout folyvást gyors tempóra nógatta az állatot. A két utas azonban ízig-vérig angol flegmával tűrte helyzetét; nemigen társalogtak, és alig látták egymást.

Passepartout az elefánt hátán fészkelt; kegyetlenül zötyögtette a furcsa jármű, és gazdája intelmét követve ugyancsak vigyázott, nehogy foga közé kerüljön a nyelve, mert biztosan elharapta volna. A derék fickó hol az elefánt nyakára, hol a tomporára repült, úgy szökellt előre-hátra, mint a bohóc az ugródeszkán. Ő azonban, jóllehet a pisztráng sem ficánkolhatott volna különben, folyvást tréfálkozott; és időnként cukrot húzott elő az útizsákból; az okos Kiuni ormánya végével hátranyúlt a csemegéért, de percre sem hagyta abba szabályos ügetését.

Kétórai futás után a hajtó megállította az elefántot, és egy óra pihenőt adott neki. Az állat mindenekelőtt ivott egy közeli tócsából, azután jól belakmározott a fák, bokrok zöld ágaiból. Sir Francis Cromarty sem tiltakozott a megállás ellen. Összetörte az utazás. Mr. Fogg oly frissen szökkent le a földre, mintha most kelne fel az ágyból.

- Erős, mint a vas! - mondta a tábornok, és bámulattal pillantott Mr. Foggra.

- Kovácsolt vas! - válaszolt Passepartout, miközben az egyszerű ebéd elkészítésén munkálkodott.

Délben a hajcsár jelt adott az indulásra. Hamarosan igen vad képet öltött a táj. A nagy erdők helyét törpe pálmafák és tamarind-sarjerdő vette át, azután nagy, kopár síkság következett: hitvány cserjék bozótja és hatalmas szienittömbök ^[25] váltakoztak rajta. Felső-Bundelkhandnak erre a vidékére csak nagy ritkán téved az utazó; fanatikus népesség lakja: a hindu vallás legszörnyűbb parancsai egészen elvadították. A vidék a rádzsák befolyása alatt áll, ezek meghúzódnak a Vindhya-hegység hozzáférhetetlen vonulataiban, s az angol befolyás nem szilárdulhatott meg szabályszerűen ezen a földön.

Több ízben vad hinduk bandáit pillantották meg; ezek dühösen rázták öklüket, amint észrevették a gyorsan haladó elefántot. A párszi egyébiránt lehetőleg elkerülte őket, mert tudta, hogy rossz hírű népség. A nap folyamán kevés állatot láttak, talán egy-két majmot csupán, torz képüket fintorgatva menekültek, és Passepartout igen jót mulatott rajtuk.

A derék inast egyebek között különösen nyugtalanította egy gondolat. Mihez kezd Mr. Fogg az elefánttal, ha megérkeztek az allahabadi állomásra? Azt is magával viszi? Lehetetlen! Hogyha a vételáron kívül a szállítási költségeket is fizetnie kell, teljesen tönkreteszi ez a jószág. Eladják? Szabadon eresztik? Értéke igen nagy, kesztyűs kézzel kell bánni vele. Ha például Mr. Fogg odaajándékozná neki, Passepartout-nak, ugyancsak vakarhatná a fejét. Nem hagyta nyugodni a gondolat.

Este nyolcra átkeltek a Vindhya-hegység fővonulatán, s az utasok pihenőt tartottak az északi lejtő lábánál, egy kidőlt-bedőlt bungalow-ban.

A nap folyamán körülbelül 25 mérföld távolságot jártak be, az allahabadi állomásig még körülbelül ugyanennyi volt előttük.

Éjszakára hűvösre fordult az idő. A párszi rőzsetüzet gyújtott a bungalow-ban; mindnyájan élvezték a jó meleget. A Kholbyban vásárolt élelmiszerekből vacsoráztak. Utasainkat elcsigázta, összetörte az út, az meg is látszott étvágyukon. A beszélgetés vontatva indult meg, és hamarosan harsány horkolás vetett neki véget. A hajcsár Kiuni mellett virrasztott; az elefánt egy nagy fa törzsének támaszkodva, állva aludt.

Az éjszakát semmi különösebb esemény nem tette emlékezetessé. Néha gepárdok és párducok üvöltése törte meg a csendet, olykor pedig, a változatosság kedvéért, egy-egy majom éles vihogása. A ragadozók azonban semmi jelét nem adták ellenséges érzületüknek a bungalow vendégeivel szemben; mindössze ordításukat hallatták időnként. Sir Francis Cromarty, a halálra fáradt, jó katona mély álomba merült. Passepartout nyugtalanul aludt, álmában tovább rázta az ügető elefánt. Mr. Fogg pedig oly békésen szendergett, mint Saville Row-i nyugalmas otthonában.

Reggel hatkor továbbindultak. Vezetőjük remélte, hogy még aznap este megérkeznek Allahabadba. Ilyenformán Mr. Fogg csupán egy részét veszti el a negyvennyolc órának, melyet utazása kezdete óta megtakarított.

A Vindhya-hegység utolsó lankáin ereszkedtek alá. Kiuni ismét sebesen haladt. Déltájban a hajtó Kallenger községet kerülte meg; a helység a Cani mellett fekszik, mely a Gangesz egyik másodrendű mellékfolyója. Állandóan kerülte a lakott helyeket, úgy vélte, nagyobb biztonságban van a néptelen mezőségen, a hatalmas folyam medencéjének első lépcsőfokán. Az allahabadi állomás már 12 mérföldnyire sem volt északkeletre. Pihenőt tartottak egy banánfaligetben; élvezettel fogyasztották a gyümölcsöt, mely az utazók szerint olyan egészséges, mint a kenyér, és "olyan zamatos, mint a tejszín".

Két órakor vezetőjük egy sűrű erdő lombjai alá hajtotta be az elefántot; ettől fogva mérföldeken át az erdőben vonul az út. Jobban szeretett így haladni, a fák védelmében. Eddig semmiféle kellemetlenség nem zavarta meg utasainkat. Már úgy látszott, minden baleset nélkül el is érik úti céljukat, mikor az elefánton a nyugtalanság jelei mutatkoztak, és hirtelen megállt.

Éppen négy óra volt.

- Mi történt? - kérdezte Sir Francis Cromarty, és kidugta fejét puttonyából.

- Nem tudom, tábornok úr - válaszolt a párszi, s az erdő sűrű lombjai alól hallatszó kusza moraj irányába fülelt.

Pillanatok múlva felismerhetőbbé vált a moraj. Mintha emberi hangok és réz hangszerek egyelőre távoli zenéje lett volna.

Passepartout csupa szem volt, csupa fül. Mr. Fogg türelmesen, némán várakozott.

A párszi leugrott a földre, egy fához kötötte az elefántot, ő maga pedig eltűnt a bozót legsűrűjében. Néhány perc múlva visszatért, és így szólt:

- Brahmanok ^[26] jönnek errefelé, körmenetben. Jó volna, ha nem vennének észre.

Eloldotta a fától az elefántot, a sűrűbe vezette, s az utasoknak azt ajánlotta, ne szálljanak le. Ő maga készenlétben állt, hogy ha menekülni kell, azonnal felpattanjon az elefántra. De valószínűbbnek tartotta, hogy a hivők csoportja elvonul, és nem veszi őket észre, mert a sűrű lombtakaró elfedi mindnyájukat.

Az ének és a zene hamis, fülsértő zenebonája egyre közeledett. Egyhangú énekszó kísérte a cintányérok hangját. Csakhamar feltűnt a körmenet eleje a fák alatt, mintegy ötvenlépésnyire Mr. Fogg és útitársai búvóhelyétől. Könnyen megfigyelhették a levelek mögül a vallási ceremónia különös résztvevőit.

Az élen tornyos süvegben, hosszú, tarka lepelben papok haladtak. Férfiak, nők, gyermekek vették őket körül, gyászos kántálásukat szabályos ütemre tamtamok és cintányérok zuhogása törte meg. Mögöttük négykerekű szekér haladt; küllői és abroncsa összefonódó kígyók képét mutatták; két pár gazdagon felszerszámozott zebu húzta a szekeret, rajta visszataszító külsejű szobor. A szobornak négy karja volt, testét sötétvörösre pingálták, dúlt tekintetű, borzas üstökű, kilógó nyelvű ábrázatának ajkát henna és bétel ^[27] színezte. Nyakán halálfejekből fűzött láncot, derekán levágott kezekből font övet viselt. Lába egy lenyakazott, földön fetrengő óriáson tiport.

Sir Francis Cromarty felismerte a szobrot.

- Káli istennő - suttogta -, a szerelem és a halál istenasszonya...

- Lehet, hogy a halálé, de a szerelemé soha! - szólalt meg Passepartout. - Phi, pocsék fehérnép!

A párszi odaintett: hallgasson.

A szobor körül különös embercsoport nyüzsgött, handabandázott görcsösen rángó mozdulatokkal: öreg fakírok, arcukon okkersárga sávok, testük hosszában-széltében összeszabdalva, sebeikből cseppenként szivárog a vér; elborult agyú fanatikusok; a nagy hindu szertartásokon még ma is Dzsaggernat szekerének kerekei alá vetik magukat.

Néhány brahman haladt a nyomukban, pompázatos keleti viseletben; egy asszonyt vonszoltak magukkal, a szerencsétlen alig állt a lábán.

Fiatal, fehér bőrű nő volt, európai lehetett volna. Feje, nyaka, válla, füle, karja, keze, lábujja gazdagon megrakva ékszerrel, nyaklánccal, karpereccel, kösöntyűvel és gyűrűvel. Arannyal áttört, könnyű muszlinnal takart tunika simult derekára.

A fiatal nő mögött - kiáltó ellentét - egy gyaloghintó, rajta egy holttest; őrök cipelték, meztelen kard az övükben, kezükben hosszú csövű, dömöckölt pisztolyok.

A holttest egy aggastyán holtteste volt: dús öltözéke rádzsára vallott; akárcsak életében, fején most is ott ékeskedett gyöngyökkel hímzett turbánja, testén selyem- és aranyruha, derekán gyémántos kasmíröv, mellette a hindu uralkodók remek fegyverzete.

Nyomában zenészek és őrjöngő csoport alkotta a hátvédet. Ordítozásuk néha még a hangszerek fülsiketítő macskazenéjét is túlkiabálta. Velük fejeződött be a gyászmenet.

Sir Francis Cromarty ugyancsak elszomorodva szemlélte a díszmenetet, aztán a hajcsárhoz fordult.

- Szütti - súgta oda.

A párszi helyeslően bólintott, és ajkára tette az ujját. A hosszú körmenet lassan kígyózott a fák alatt, s az erdő mélye csakhamar elnyelte mindenestül.

Nemsokára az ének is elnémult. Hellyel-közzel még fel-feltört a távolban egy-egy kiáltás, majd mélységes csönd váltotta fel az iménti kavarodást.

Phileas Fogg is meghallotta, mit mondott Sir Francis Cromarty, és alighogy a körmenet eltűnt, így fordult hozzá:

- Mi az, hogy szütti?

- A szütti - válaszolt a dandártábornok - emberáldozat, Fogg úr, de önkéntes áldozat. Ez a nő, akit most látott, holnap kora reggel máglyahalált hal.

- Hej, a csibészek! - kiáltott fel Passepartout, mert nem tudta elnyomni felháborodását.

- S a holttest? - kérdezte Mr. Fogg.

- Az a férje, hindu herceg, a Bundelkhand egyik független rádzsája - válaszolta a hajcsár.

- Hogyan? - folytatta Phileas Fogg, de hangjában nem volt semmi indulat. - Még ma is létezik ilyen barbárság Indiában? Az angolok nem tudták megszüntetni?

- India legtöbb vidékén - válaszolt Sir Francis Cromarty - ma már tilos az efféle áldozat, e vad vidékeken

London-Szuez, Mont Cenis-n és Brindisin át, vasút és gőzhajó	7 nap
Szuez-Bombay, gőzhajó	13 nap
Bombay-Calcutta, vasút	3 nap
Calcutta-Hongkong (Kína), gőzhajó	13 nap
Hongkong-Jokohama (Japán), gőzhajó	6 nap
Jokohama-San Francisco, gőzhajó	22 nap
San Francisco-New York, vasút	7 nap
New York-London, gőzhajó és vasút	9 nap
Összesen	80 nap